joi, 25 decembrie 2008

A psoriasis kezelési lehetõségei

A psoriasis kezelési lehetõségei
Prof. Dr. Hunyadi János

Összefoglalás
A psoriasis az egyik leggyakoribb bõrbetegség, amely krónikus lefolyása, recidívára való hajlama miatt megkeseríti a betegek életét. Nem fertõzõ, az életet nem veszélyezteti. A közlemény összefoglalja a betegség tüneteit, a psoriasis kifejlõdését befolyásoló tényezõket, valamint a rendelkezésünkre álló terápiás lehetõségeket.

Kulcsszavak
pikkelysömör, terápia, fénykezelés, fototerápia


Bevezetés
A pikkelysömör (psoriasis) egyike a legrégebben ismert makacs, sajátos bõrbetegségeknek, leírását már a görög és római orvosok mûveiben is olvashatjuk. Minden életkorban és mindkét nemben egyaránt elõfordul, leggyakrabban a
2-3. évtizedben jelentkezik elõször. Klíma- és étrendi változások, idegi behatások, krízishelyzetek után, néha lázas betegséget követõen jelentkezik és spontán is visszafejlõdhet. Az európai országokban, így Magyarországon is a népesség mintegy 1,5-2%-át érinti (1).

Tünetek
Kezdetben csak meghatározott helyeken jelentkeznek a viaszfehér, alvadt gyertyacseppre emlékeztetõ, vaskos pikkelyes felrakódásokkal borított kiütések. Máskor, fõleg a gyermekkori esetekben, az egész testen egyszerre, kölesnyi, rövid idõ múlva hámló, apró, élénkvörös elváltozások keletkeznek. A tünetek nem nedveznek, nem fertõzõdnek felül és nem fekélyesednek ki. A beteg egyének belsõ szerveiben a bõrbetegséggel összefüggõ mûködészavart kimutatni nem lehet.
A psoriasis lefolyása betegenként különbözõ. Vannak, akiknél a tünetek kis területre lokalizálva évtizedeken át szinte ugyanazon állapotban mutatkoznak, míg másoknál az akut fellángolásokat tünetmentes idõszakok követik (1).

A diagnózis felállítása
A kezeletlen pikkelysömörös bõrjelenségeket elsõsorban a jellegzetes, viaszfehér pikkelyképzõdés jellemzi. A típusos klinikai kép alapján szakorvos számára nem jelent problémát a psoriasis diagnózisának felállítása. Ismételten elõfordul azonban napjainkban is, hogy helytelenül állítják fel a diagnózist, ami a legnagyobb problémát akkor jelenti, ha a beteg vérbajban szenved. Sajnálatos módon az utóbbi évek során hazánkban is jelentõsen megemelkedett a szifiliszben szenvedõk száma, így ez a minden dermatózist utánozni képes betegség a másodlagos stádiumában jelentkezõ kiütései révén könnyen megtévesztheti a gyakorlattal nem rendelkezõ vizsgálót. A problémát ilyenkor az jelenti, hogy a szifiliszes beteg a helyes diagnózis felállításáig számos egészséges egyént fertõzhet meg. A szifilisz kizárását, illetve igazolását szerológiai teszt (például VDRL) végzése teszi lehetõvé.

A psoriasis etiológiája
A betegség kóreredete ma sem tisztázott. A psoriasist – mivel egyes családokban halmozottan fordul elõ – az öröklõdõ betegségek közé sorolják (2). Mind a klinikai megfigyelések, mind a laboratóriumi vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy a pikkelysömörös alkat lényege egy speciális reaktív gyulladáskészség. A betegség kialakulását és lefolyását immunológiai, idegi, hormonális, táplálkozási és külsõ környezeti hatások egyaránt befolyásolják. Sokszor szerepel provokáló tényezõként bakteriális gócfertõzés. Ennek tisztázása miatt célszerû fogászati, fül-orr-gégészeti és nõgyógyászati vizsgálatot végeztetni (1).
A bõr olyan önszabályozó szervrendszer, melynek elsõdleges feladata a szervezet és a környezet harmonikus elválasztása. A bõr környezettõl való elválasztást megvalósító funkcióval rendelkezõ legfontosabb rétege a felhám (epidermisz). A bõr hámsejtjei az egészséges bõrben 21-28 nap alatt jutnak el az alsó sejtsorból a legfelsõig. Ez az idõ a psoriasisos hámban 3-4 napra rövidül, ami azt eredményezi, hogy a legfelsõ réteg hámsejtjei éretlenek. Az epidermisz legfelsõ rétegébe jutó, maggal rendelkezõ hámsejtek képtelenek biztosítani a bõr külvilág felé történõ lezárását (1).
A betegség kialakulásában fontos szerepet játszanak az aktivált neutrofil granulociták és a T limfociták (1, 3, 4) valamint e sejtek által termelt mediátorok (citokinek, leukotriének, eicosanoidok). A psoriasis lefolyását elõnyösen befolyásolják az immunrendszer sejtjeire ható gyógyszerek (például Cyclosporin A, Methotrexat). Ezek az adatok a psoriasis autoimmun eredetére utalnak, ez azonban napjainkig nem nyert egyértelmû igazolást (4).
A genetikai hajlam miatt érthetõ, hogy nem ismerünk olyan gyógyszert vagy kezelési eljárást, amelynek segítségével végleges gyógyulás lenne elérhetõ. A terápiás lehetõségek azonban biztosítják a tünetmentesség elérését, melyhez általában négy-hat hétig tartó kezelésre van szükség. A hoszszabb-rövidebb ideig fennálló panaszmentes idõszakot azonban a psoriasis ismételt kiújulása követheti.

Helyi terápia
A kezelés elsõ lépése a pikkelyek leoldása, melyet helyileg alkalmazott, általában
5-10% szalicilt tartalmazó kenõcsökkel érhetünk el. A pikkelyek eltávolítása után a fokozott hámsejtosztódás és a gyulladásos folyamat gátlása, valamint a hámsejtek érésének serkentése a cél. Ezeket a hatásokat lokálisan használt készítményekkel, például dithranol-, kortikoszteroid- és vitamintartalmú kenõcsökkel érhetjük el a leghatékonyabb módon (5). Kortikoszteroidtartalmú külsõ terápia esetén, mivel krónikus, recidiváló betegségrõl van szó, számolni kell a hosszan tartó kortikoszteroidkezelés mellékhatásaival.
A helyi kezelést támogatják a szervezet egészére ható balneoterápiás, diétás és klímaterápiás tényezõk is. Psoriasisos betegek étrendjében sok gyümölcs fogyasztása mellett elsõsorban az állati zsírok, kisebb mértékben az állati fehérjék megszorítását ajánlják. Régebben rendszeresen adtak kúraszerûen C- és B- vitamint.

Pszichoterápia
Mivel a psoriasis kialakulását pszichés traumák, idegi krízishelyzetek provokálhatják, indokolt a betegeknek nyugtatószereket adni. Psoriasisban, mint minden olyan betegségnél, amely a neuroendokrin rendszer befolyásolása alatt áll, az idegrendszerre kifejtett hatások lényegesen befolyásolják a tünetek kifejlõdési hajlamát, illetve visszafejlõdését. Ennek megfelelõen nem meglepõ, hogy pszichoterápiával a beteg állapota javítható. Sok esetben, fõleg a súlyos, gyakran kiújuló tünetek esetén szükséges lehet a beteg pszichés vezetése (6).
Megfigyelték, hogy szívbetegség miatt szedett béta-blokkolók a psoriasist provokálhatják és lassíthatják a betegség tünetmentessé válását (7).

Balneoterápia
Az orvosok és a laikusok körében egyaránt régóta ismert, hogy a makacs, idült psoriasisos betegeknél jó hatású lehet a balneoterápia. Magyarországon elsõsorban a harkányi, a mezõkövesdi és a parádi kénes víz jön szóba psoriasisellenes gyógyfürdõként.
A holt-tengeri só hatékonyságát számos betegség kapcsán leírták. A holt-tengeri balneoterápia során a psoriasisos bõrtünetekre kifejtett hatás összetett. Ilyenkor a speciális fényviszonyok miatt inkább balneo-fototerápiáról beszélhetünk, azonban számolni kell a holt-tengeri sós víz kedvezõ hatásával is. Psoriasisban szenvedõk tünetes és tünetmentes bõrébõl, valamint egészséges egyének biopsziás anyagából származó sejttenyészetekben kimutatták, hogy a holt-tengeri sós víz fontos alkotóelemei, a magnéziumklorid, valamint a magnéziumbromid gátolják a fibroblaszt növekedést (8, 9). Ezen túlmenõen az is igazolt, hogy a humán polimorfonukleáris leukocitákban a magas koncentrációjú magnéziumion gátolja az eicosanoidképzést, így gátolja a granulociták gyulladáskeltõ aktivitását (10).
A balneoterápia jó hatásának létrejöttében a fent leírtakon kívül fontos szerep jut a klímaváltozásnak, a napfénybesugárzásnak, a megváltozott étrendnek, valamint a stresszmentes környezetnek.

Szisztémás kezelés
Ha a betegség a testfelszín több mint 10-15%-át érinti, a helyi kezeléssel elérhetõ eredmény korlátozott. Ilyenkor a leggyakrabban használt szer az aromás retinoid (Neotigason), amely elõsegíti a hámsejtek érését. Másik lehetõség a Methotrexat adása, amely elsõsorban a hámsejtekre kifejtett osztódást gátló tulajdonsága révén hat. Mindkét kezelés alkalmazásakor figyelemmel kell lennünk az esetleges mellékhatásokra, melyek miatt a betegek rendszeres ellenõrzése indokolt (1). A kortikoszteroidkezelés belsõleg alkalmazva is javítja a bõrtüneteket, azonban a szteroid leépítésekor az eredetinél súlyosabb tünetek kialakulásával kell számolni, ezért ez a kezelés psoriasisban ellenjavalt.

Fényterápiás eljárások
A látható fényt hullámhossz alapján három tartományra osztották a fizikusok, így UV-A, UV-B és UV-C fénysugarakról beszélhetünk. A napsugárból származó UV-C bõrre kifejtett hatásával praktikusan nem kell számolnunk, mivel ez a tartomány a légkörben elnyelõdik. Az a felismerés, hogy a különbözõ hullámhosszú sugarak a bõr sejtjeire és alkotó elemeire különbözõ hatást fejtenek ki, megfogalmazta a speciális fényforrások és fénykezelési eljárások kifejlesztése iránti igényt. Így napjainkban több modern fényforrást alkalmazó eljárással rendelkezünk, melyek lehetõvé teszik számos bõrbetegség hatékony kezelését. A fény által kifejtett hatást kedvezõen befolyásolhatjuk külsõleg vagy belsõleg adott fényérzékenyítõ szerekkel, valamint holt-tengeri sót tartalmazó, hipertóniás sós vízben történõ besugárzás révén.

Fotokemoterápia
Kimutatták, hogy a 330-370 nm-es hullámhosszú fénybesugárzás hatására a psoralen az élõ sejtek magjában lévõ DNS timidinjeihez kötõdik és a kettõs fonatú DNS szálai között kovalens keresztkötést hoz létre. Ennek következtében a sejt átmenetileg osztódásra nem képes (11). Kezdetben a fényérzékenyítõ szert (8-methoxi psoralen) külsõleg, ecsetelõ formájában alkalmazták (12, 13), majd Parrish és munkatársai (14), valamint Wolff és munkatársai (15) számoltak be arról, hogy fényérzékenyítõ gyógyszer szájon át történõ adását követõ UV-A besugárzás hatására a súlyos psoriasisos betegek bõre tünetmentessé válik. A kezelés PUVA (Psoralen+UVA) terápiaként vált ismertté, és világszerte elterjedt (16, 17, 18).
A terápia egyik változata, amikor a fényérzékenyítõ szert fürdõvízben oldva, a bõrön át juttatják a szervezetbe (PUVA-fürdõ kezelés). Ilyenkor a fényérzékenyítõ hatás csak rövid ideig érvényesül, és így a kezelés a nyári hónapokban is biztonsággal alkalmazható (19).

Az uv-b kezelés
Szelektív UV-B fototerápia (sup); keskeny sávú (311 nm) UV-B kezelés
A psoriasis kezelésére sikerrel alkalmaznak különbözõ, speciálisan e betegség gyógyítására kifejlesztett fénybesugárzó készülékeket. A szelektív UV-B fototerápia esetén (SUP) olyan lámpát használnak, amelynek hullámhossztartománya 292,5–335 nm között van, és sugárzási maximuma 305 nm (17). Másik lehetõség egy olyan lámpa használata, amely 311 nm körüli sugárzási maximummal rendelkezik, míg más tartományban elhanyagolható a sugárzási intenzitása (20).
Feltételezik, hogy mindkét kezelés elsõsorban közvetlenül az osztódó hámsejtek genetikai állományát károsítja, azok osztódását gátolja, s így fejti ki psoriasisban a kívánt hatást.

Balneo-fototerápia
Tapasztalati tény, hogy a psoriasisos betegek a Holt-tenger melletti napozást követõen három-négy hétig tartó kúra alatt tünetmentessé válnak és betegségük aránylag hosszú ideig nem újul ki. Vízben vagy sós vízben történõ áztatást követõ UV-B besugárzás esetén csökken a minimál erythemadózis értéke, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy fürdõzést követõen nõ a napégés veszélye (21). Abels és munkatársai adatai szerint szisztémás kezelés nélkül a Holt-tenger partján kezelt psoriasisos betegek 85,5%-a teljesen tünetmentessé vált vagy jelentõsen javult (22). A terápiás hatás kifejlõdése részben a koncentrált, speciális összetételû sót tartalmazó vízben történõ fürdéssel, részben a bõrt érõ speciális fényhatással magyarázható. Ez utóbbi Izrael földrajzi fekvésével függ össze. További fontos tényezõ, hogy a Holt-tenger 400 méterrel a tengerszint alatt van, s ez befolyásolja a bõrt érõ sugárzás spektrumát.

Szinkron balneo-fototerápia
A psoriasis kezelésére kidolgoztak egy olyan eljárást (szinkron balneo-fototerápia), amely a holt-tengeri körülmények mesterséges létrehozásával segíti elõ a betegek tünetmentessé válását. A kezelés lényege, hogy a betegek hipertóniás holt-tengeri sót (TOten MEer SAlz = TOMESA) tartalmazó vízben fürödve részesülnek UV-B tartományba tartozó keskeny sávú (311 nm) fénybesugárzásban. Az UV-B besugárzás vonatkozásában komputer által ellenõrzött készülék felügyeli a bõr típusának megfelelõ dozírozását, a víz összetételét és tisztaságát szûrõberendezés biztosítja. A kezelés hatékonyságát nagymértékben befolyásolja a terápia korrekt kivitelezése. A komputer által vezérelt, jól kontrollálható eljárás TOMESA néven vált ismertté és terjedt el Németországban (23, 24, 25). Magyarországon elõször Budapesten vezették be ezt a kezelési rendszert (26). Ma öt ilyen technikát alkalmazó, csak psoriasisos betegek kezelésére specializálódott központ mûködik (Budapest, Debrecen, Szeged, Pécs, Szombathely). Az e célból kifejlesztett, magas szintû technológia mellõzése esetén a tünetmentesség eléréséhez szükséges kezelési idõ megnõ, ami együtt jár azzal, hogy a betegek lassabban (vagy nem) válnak tünetmentessé, és így bõrüket a kívántnál nagyobb mennyiségû fény éri.

A fénykezelés mellékhatásai
Hosszan tartó fénykezelés esetén számolni kell a fény károsító mellékhatásaival, melyek közül a legfontosabb és legveszélyesebb a rákkeltõ hatás. Bõrre lokalizálódó rák indukálásának rizikója mindegyik fénykezelés esetén fennáll, a veszély valószínûsége egyenesen aránylik a bõr által elnyelt sugárzási dózissal. Mivel a tünetmentesség eléréséhez szükséges kezelés során leadott összesített sugárzási dózis a helyesen kivitelezett szinkron balneo-fototerápia esetén a legkisebb, ezért napjainkban ez a kezelés a legelõnyösebb a psoriasisos betegek számára.

A terápia kiválasztásának szempontjai
A psoriasis az életet nem veszélyeztetõ betegségek közé tartozik, így gyakran találkozunk olyan beteggel, akinek kezelését és gondozását nem bõrgyógyász irányítja. Ilyenkor az egyik legfontosabb, már említett veszély a téves diagnózis felállítása. További fontos tényezõ, hogy helytelen kezelés miatt erythroderma psoriaticum vagy generalizált psoriasis pustulosa alakulhat ki. A psoriasis ezen, ún. szövõdményes kórformái intézeti kezelést igényelnek, és napjainkban is az életet veszélyeztetõ betegségek közé tartoznak.
Kis kiterjedés esetén a helyi terápia általában elegendõ a tünetmentesség biztosításához, ennek elérését követõen javasolt vitaminokat (A, D, E) tartalmazó krémek használata.
Ha a tünetek a kültakaró 10-15%-át érintik, belsõ kezelést, foto-, fotokemo- vagy szinkron balneo-fototerápiát alkalmazhatunk. Kifejezetten súlyos esetekben célszerû a Neotigazonnal végzett belsõ kezelés fényterápiával való kombinált alkalmazása. Ezeknél a betegeknél általában a külsõleg adott gyógyszerek nem gyorsítják a tünetmentessé válást.
A kortikoszteroidtartalmú kenõcsök jó hatása és a betegség krónikus jellege miatt gyakran látjuk a szteroid mellékhatások tüneteit, amely a gyógyszer helyes megválasztásával és a kezelési módok változtatásával megelõzhetõ.
Béta-blokkolók adása a betegség kialakulását provokálhatja, késleltetheti a tünetmentessé válást.


Felhasznált irodalom
1. Hunyadi: psoriasis in: Dobozy, A., Horváth, A., Hunyadi, J., Schneider, I.: Bõrgyógyászat. Pp.: 212–225., Eklektikon Kiadó és Nyomdai Szolgáltató Kft., Budapest, 1998.
2. Henseler, T.: Genetics of psoriasis. Arch Dermatol Res 290, 463–476., 1998.
3. Csató, M., Dobozy, A., Hunyadi, J., Simon, M.: Polymorphonuclear leukocyte function in psoriasis vulgaris. Dermatol Monatsschr 169, 238–242., 1983.
4. Cormane, R. H., Hunyadi, J., Hamerlinck, F.: The fole of lymphoid cells and polymorphonuclear leukocytes in the pathogenesis of psoriasis. J Dermatol 3, 245–259, 1976.
5. Horváth, A.: A psoriasis klinikai vonatkozásai, patomechanizmusa és kezelése. Magyar Alapellátási Archívum 2, 151–157., 1999.
6. Gaston, L., Chrombez, J. C., Lassonde, M., Bernier, B., J., Hodgins, S.: Psychological stress and psoriasis: experimental and prospective correlational studies. Acta Derm Venereol Suppl (Stockh) 156, 37–43., 1991.
7. Heng, M. C., Heng, M. K.: Beta-adrenoceptor antagonist-induced psoriasiform eruption. Clinical and pathogenetic aspects. In J Dermatol 27, 619–627., 1988.
8. Levi, S. F., Shani, J., Politi, Y., Rubinchik, E., Brenner, S.: Inhibition of proliferation of psoriatic and healthy fibroblasts in cell culture by selected Dead-sea salts. Pharmacology 52, 321–328., 1996.
9. Shani, J., Sharon, R., Koren, R., Even, P. Z.: Effect of Dead-Sea brine and its main salts on cell growth in culture. Pharmacology 35, 339–347., 1987.
10. Ludwig, P., Petrich, K., Schewe, T., Diezel, W.: Inhibition of eicosanoid formation in human polymorphonuclear leukocytes by high concentrations of magnesium ions. Biol Chem Hoppe Seyler 376, 739–744., 1995.
11. Lynch, W. S., Roenigk, H. H. Jr.: Essentials for PUVA therapy. Guidelines for photochemotherapy. Cutis 20, 494–501., 1977.
12. Tronier, H., Schüle, D.: Sixth International Congress of Photobiology: Abstracts, Symposia and Contributed Papers., p340. Bochum, Germany, G. O. Schenck, 1972.
13. Weber, G.: Combined 8-methoxypsoralen and black light therapy of psoriasis. Technique and results. Br J Dermatol 90, 317–323., 1974.
14. Parrish, J. A., Fitzpatrick, T. B., Tanenbaum, L., Pathak, M. A.: Photochemotherapy of psoriasis with oral methoxsalen and longwave ultraviolet light. N Engl J Med 291, 1207–1211., 1974.
15. Wolff, K. W., Fitzpatrick, T. B., Parrish, J. A., Gschnait, F., Gilchrest, B., Honigsmann, H., Pathak, M. A., Tannenbaum, L.: Photochemotherapy for psoriasis with orally administered methoxsalen. Arch Dermatol 112, 943–950., 1976.
16. Hunyadi, J., Dobozy, A., Simon, M.: A psoriasis kezelésének új módszere, a photokemotherápia. Orvosi Hetilap 120, 4., 1979.
17. Hunyadi, J., Dobozy, A., Simon, M.: Bõrgyógyászati betegek fénykezelésével nyert tapasztalataink. Bõrgyógy Ven Szle 58, 76–82., 1982.
18. Lynch, W. S., Martin, J. S., Roenigk, H. H. Jr.: Clinical results of photochemotherapy. The Cleveland Clinic experience. Cutis 20, 477–480., 1977.
19. Szegedi, A., Bégány, Á., Hunyadi, J.: Successful treatment of generalized granuloma annulare with polyethylene sheet bath PUVA. Acta Derm Venereol 79, 84–85., 1999.
20. Wainwright, N, J., Dawe, R. S., Ferguson, J.: Narrowband ultraviolet B (TL-01) phototherapy for psoriasis: whic incremental regimen? Br J Dermatol 139, 410–414., 1998.
21. Schempp, C. M., Blumke, C., Schulte, M. J., Schopf, E., Simon, J. C.: Effect of various salt solutions on ultraviolet B-induced erythema and pigmentation. Hautarzt 49, 482–486., 1998.
22. Abels, D. J., Kattan, B. J.: Psoriasis treatment at the Dead Sea: a natural selective ultraviolet phototherapy. J Am Acad Dermatol 12, 639–643., 1985.
23. Gruner, S., Zwirner, A., Diezel, W., Boonen, H., Sonnichsen, N.: The effect of Tomesa therapy on epidermal Langerhans cells in experimental animals. Dermatol Monatsschr 176, 399–402., 1990.
24. Gruner, S., Zwirner, A., Boonen, H., Sonnichsen, N.: Effect of treatment with salt from the Dead Sea (Tomesa therapy) on epidermal Langerhans cells – a clinical study. Z Hautkr 65, 1146–1151., 1990.
25. Schiffner, R., Schiffner, R. J., Wolfl, G., Landthaler, M., Glassl, A., Walther, T., Hofstadter, F., Stolz, W.: Evaluation of a multicentre study of synchronous application of narrowband ultraviolet B phototherapy (ATL-01) and bathing in dead sea salt solution for psoriasis vulgaris. Br J Dermatol 142, 740–747., 2000.
26. Holló, P., Horváth, A.: A szinkron balneofototerápiás (TOMESA) készülékkel psoriasisos betegek kezelésében elért eredmények. Bõrgyógy Ven Szle 76, 2000.


Szakmai önéletrajz
1967-ben szereztem diplomát a Szegedi Szentgyörgyi Albert Orvostudományi Egyetemen. Ezután bõrgyógyász-kozmetológus, klinikai immunológus-allergológus szakorvosi képesítéseket szereztem. 1992 óta a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Bõrgyógyászati Klinikáját vezetem.
1983-ban védtem meg az „Immunológiai folyamatok a psoriasis vulgaris patogenezisében” címû kandidátusi disszertációmat.
„A keratinociták sejtfelszíni tulajdonságai és a keratinocitatenyésztés gyakorlati alkalmazása” címû doktori értekezésem megvédésével 1993-ban szereztem meg az orvostudományok doktora tudományos fokozatot.
Kutatómunkám számos bõrbetegség (psoriasis, kután T sejtes limfóma, erysipelas, gyógyszerérzékenység, ulcus
cruris stb.) tanulmányozására terjed ki. A bõr immunrendszer-mûködése, a hámsejtek immunológiai szerepének vizsgálata, a sebgyógyulás mechanizmusa, valamint a sebgyógyulást befolyásoló tényezõk állnak kutatási érdeklõdésem központjában.
Számos hazai, illetve külföldi tudományos társaságnak tagja vagyok, például a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke, a Német Magyar Dermatológiai Társaság elnöke, Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság (MAKIT), Magyar Immunológiai Társaság, Német Dermatológiai Társaság (DDG), Európai Kutató Dermatológus Társaság (ESDR), Európai Dermato Venerológiai Akadémia (EADV), Európai Immundermatológiai Társaság (EIS) stb.
Részt veszek a Bõr- és Nemibetegségek Szakmai Kollégium, az Allergológiai és Immunológiai Szakmai Kollégium, az MTA klinikai immunológiai és hematológiai kutatásokkal foglalkozó Tudományos Bizottság, valamint az OTKA Bizottság munkájában.
18 könyvfejezet, 1 könyv, valamint 185 cikk publikálása fûzõdik a nevemhez.


A szerzõ levelezési címe:
Debreceni Egyetem Orvos-
és Egészségtudományi Centrum
Bõrgyógyászati Klinika
4012 Debrecen,
Nagyerdei krt. 98

Megalakult a pécsi psoriasis klub

Megalakult a pécsi psoriasis klub

Pécsett megalakult a psoriasis klub. Jelentős szerepe van ebben dr. Hodosi Balázs egyetemi tanársegédnek, a Pécsi Bőrklinika munkatársának.

Minden hónap utolsó hétfőjén tartanak összejövetelt. A 2008. március 31- i rendezvényükre meghívták az alapítvány és az egyesület képviselőit, ahol Dr. Berecz Margit, a Magyar Psoriasisos Betegek Egyesületének elnöke, a Magyar Psoriasis Alapítvány bőrgyógyásza előadást tartott a pikkelysömörről, és a psoriasis civil szervezetek szerepéről.

Psoriasis Világnap, 2008. október 29.

Psoriasis Világnap, 2008. október 29.


Nemzetközi psoriasisos civil szervezetek 2004-ben elhatározták, hogy minden évben, október 29-én, világszerte megemlékeznek a pikkelysömörös betegekről.

A psoriasis világnap célja a figyelemfelkeltés, felvilágosítás a betegségről, kezelési lehetőségekről, azok elérhetőségéről, eloszlatni több, a betegséggel kapcsolatos tévhitet. A világnap lehetőség arra is, hogy a betegek hallassák hangjukat, egymásról többet megtudjanak, érezzék, nincsenek egyedül, elmondhassák véleményüket, beszélhessenek gondjaikról.

Aki beteg, sokszor kiszolgáltatottnak érzi magát. Fél a lehetséges következményektől, esetleg a kezeléstől is. Sokszor bizonytalan, nem tudja, mit tegyen. Ez minden betegségnél lehetséges, de súlyosbítja, ha szemmel észrevehető, mások által is látható, különösen, ha véglegesen ma még nem gyógyítható. A pikkelysömörre mindez érvényes.

Földünkön közel 125 millió psoriasisos beteg él. Magyarországon a lakosság másfél-két százaléka, mintegy 150000-200000 ember szenved ebben a betegségben. A pikkelysömör az egyik leggyakoribb bőrbetegség. Megjelenésében veleszületett hajlam, és kiváltó, provokáló faktorok játszanak szerepet. A betegségre való hajlam ma még nem befolyásolható. Ez azt jelenti, hogy véglegesen ugyan még nem gyógyítható, de a korszerű kezelésekkel a psoriasis akár teljesen visszaszorítható, tünetmentesíthető. A kiváltó tényezők sokfélék, az élet során ugyanazon betegnél is változhatnak. Bár megkülönböztetünk bizonyos típusokat, szinte nincs két egyforma pikkelysömör. Jóllehet, az életet közvetlenül nem veszélyezteti, mégis, nagy terhet róhat a betegre. Ezek lelki és anyagi terhek egyaránt. Mivel látható, hatással lehet az interperszonális kapcsolatokra, esetenként a társadalmi érvényesülést is nehezítheti. Fennállhat a kiújulás veszélye, a visszaesések lehetnek váratlanok, nehezen kiszámíthatók. Az életminőséget nagymértékben ronthatja.

Az egészségügy feladata az egyenlő minőségű szakellátás, a korszerű, területileg és időben is legjobban hozzáférhető kezelés biztosítása minden pikkelysömörös beteg számára.

A civil szervezetek feladata az érdekvédelem, felvilágosítás/ismeretterjesztés, és egymás segítése.

Még mindig sok, pikkelysömörrel kapcsolatos tévhit él az emberekben. Ezért fontos a közvélemény, és a betegek felvilágosítása magáról a betegségről, a lehetséges kezelési módokról, választási lehetőségekről. Minden betegnek számos, pikkelysömörrel kapcsolatos kérdése van: Miért most jelentkezik? A gyermek örökli? Gyógyítható? Rosszabbodik? Fertőző? (Még ma is előfordul ez a kérdés!) Mivel lehet kezelni? Melyek a legjobb kezelési módok? Diéta javítja? Gyakori az alternatív kezeléssel kapcsolatos érdeklődés is. Nagyon fontos, hogy ezeket korszerű ismeretek birtokában megválaszoljuk, elmondjunk mindent, amit ma tudni lehet a pikkelysömörről. Azon túl, hogy joga van tudni, a tájékozott beteg sokat segíthet orvosának, az együttműködés gyümölcsözőbb. A korrekt felvilágosítás megnyugtatóan hat, eloszlat sok téves képzetet, a beteg kevésbé lesz kiszolgáltatott. A psoriasosos beteg ugyanis gyakori célpont, mert érthetően, mindent megpróbál, hátha segít, és sokszor csalódik. A felvilágosítás ezért a civil szervezetek egyik kiemelt feladata.

A pikkelysömör lelkileg is megterheli a beteget. A psoriasissal való együttélés, társadalmi beilleszkedés, elfogadás megkönnyítésében fontos egymás segítése. A közösséghez tartozás önmagában is pozitív hatású lehet. A betegtársaktól lelki segítséget kaphatunk, megoszthatjuk tapasztalatainkat.

A betegek érdekvédelmét szolgálja a korszerű, hatékony kezelés hozzáférhetőségének elősegítése, a kezeléssel járó anyagi és egyéb terhek csökkentése, és fellépés a hátrányos megkülönböztetés ellen. A psoriasis kezelése gyakran időigényes, bizonyos formái otthon nem is végezhetők (speciális eszközök, orvosi felügyelet szükségessége, stb.). A betegek életét megkönnyítené, ha az intézményekhez kötött kezelések alkalmas időpontban, és helyen elérhetőbbek lennének.

A világ számos országában működik psoriasis civil szervezet. A legrégebbi a 35 éve megalakult amerikai National Psoriasis Foundation.

A Magyar Psoriasisos Betegek Egyesülete 1991-ben bejegyzett, első magyar, országos hatáskörű, non-profit, psoriasis civil szervezet. A Magyar Psoriasis Alapítvány

1999-ben alakult harmadikként. A két szervezet szorosan együtt működik.

Fontos, bizalmi hátteret, bázist jelenthetnek a betegek érdekében tevékenykedő civil szervezetek, melyeknek kiemelt feladata, hogy felhívják a közfigyelmet a pikkelysömörben szenvedők nehézségeire.

Magyarországon több psoriasisos civil szervezet működik. Az első országos psoriasis találkozót Szegeden 2008. május 31-én a Szegedi Pszoriazis Klub rendezte. A Psoriasisos Betegek második Országos Találkozója Budapesten 2009. február 14-én szombaton lesz. A rendezvényről további információkkal a későbbiekben szolgálunk.

Psoriasisos Betegek I. Országos Találkozója Szeged

Psoriasisos Betegek I. Országos Találkozója Szeged

A Szegedi Psoriasis Klub szervezésében, 2008. május 31.-én, szombaton került sor a Psoriasisos Betegek I. Országos Találkozójára.

A rendezvény színhelyéül a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika (Szeged, Korányi fasor 6.) tanterme szolgált. Köszönet Dr. Kemény Lajos egyetemi tanárnak, a klinika igazgatójának, aki ezt lehetővé tette.

A házigazda Szegedi Psoriasis Klub vezetői, Kovács Katalin és Hullmann László szervezték a találkozót, amelyen a szegedi klubtagok mellett mellett résztvettek a Debreceni Psoriasis Klub tagjai is. A Budapesten működő Magyar Psoriasisos Betegek Egyesületét, és Magyar Psoriasis Alapítványt Szendi Miklós ügyvezető, Dr. Berecz Margit elnök, és hat tagtárs képviselte.

Tizenegykor Dr. Kemény Lajos Professzor, a Bőrklinika igazgatója nyitotta meg a találkozót.

Dr. Gyulai Rolland egyetemi docens „ A psoriasis gyógyítása a XXI. század elején” címmel tartott színvonalas előadást.

Dr. Széll Márta, a MTA-SZTE Dermatológiai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa legújabb, psoriasisban végzett, nagyon érdekes genetikai kutatásaik eredményeiről számolt be.

Dr. Sebők Béla, a Harkányi Zsigmondy Vilmos Gyógyfürdőkórház bőrgyógyász főorvosa, a psoriasis balneoterápiája kapcsán a megújult Harkányi Kórházban folyó gyógyító munkát ismertette.

Hullmann László a betegszervezetek későbbi megbeszéléshez tartott vitaindító előadást.

Az előadásokat követően „nyílt nap” keretében, lehetőség nyílt a Szegedi Bőrklinika megtekintésére is. A klinika munkatársai megmutatták a korszerű psoriasis ambulanciát, általános ambulanciát, ahol a járóbetegek kezelése folyik.

Külön meg kell említeni a Szegedi Bőrklinika munkatársainak, a Szegedi Psoriasis Klub tagjainak segítőkészségét, a találkozó barátságos légkörét.

A házigazda, Szegedi Psoriasis Klub meghívására, a közös ebéd volt az egyetem területén üzemelő Semmelweis ételbárban.

Ebéd után itt folytatódott a megbeszélés. Megállapodás született arra vonatkozóan, hogy az országban működő szervezetek a saját területükön, önállóan végzik munkájukat. Ugyanakkor szoros kapcsolatot tartanak egymással, és minden olyan esetben, amikor erre szükség van, összefogva, közösen fellépve képviselik a psoriasisos betegek érdekeit.

Terv szerint minden évben lesz országos betegtalálkozó. A következő, 2009. február 14.-én, Budapesten, a Magyar Psoriasisos Betegek Egyesülete, a Magyar Psoriasis Alapítvány, és a Semmelweis Egyetem Bőr- Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika közös rendezésében.
A találkozó hivatalos része fél ötkor véget ért. Utána városnézés következett. Szeged nagyon szép, tiszta, nyugodt hangulatú város, melynek nevezetességeit, nagy hozzáértéssel Szendi Miklós ismertette. Az utazás megszervezésért is Szendi Miklóst illeti köszönet.

Összességében nagyon hasznos, és egyben hangulatos volt ez a találkozó.

Viszontlátásra Budapesten, 2009. február 14.-én.

A psoriasis korszerû terápiája

A psoriasis korszerû terápiája

Pozsonyi Margit dr., Farkas Beatrix dr.

POTE Bõrgyógyászati Klinika, Pécs

Közép-Európában a lakosság 2%-át érintõ psoriasis ethiopathogenezise még ma sem teljesen tisztázott. Kezelésében elsõsorban a lokálisan ható készítményeket részesítik elõnyben. Bázisterápiaként 80 év óta a dithranol használatos, melyet a következõ években, jelenleg elterjedõben lévõ szintetikus D3 vitaminokkal történõ kezelés válthat fel. A szövõdményes és lokális terápiára rezisztens formák kezelésére a szisztémásan ható retinoidok és cyclosporin A alkalmazható. A fényterápia területén a 311 nm-es UVB és a balneokemofototerápia új variánsai jelentenek elõrelépést. Számtalan új kombinációs kezelési eljárás (pl. retinoid + calcipotriol vagy tacalcitol) kerül bevezetésre.

A psoriasis öröklött hajlam és változatos provokáló tényezõk hatására létrejövõ krónikus, recidiváló, papulo-squamosus betegség.

Morbiditása térségünkben 2%, hasonló, mint a diabetes mellitusé. A bõrgyógyászati betegek 6-8%-a szenved psoriasisban. A földrajzi és etnikai faktorok a betegség morbiditását jelentõsen befolyásolják, így a trópusi és szubtrópusi klímájú területeken ritka, az eszkimók között gyakorlatilag nem, a kínaiaknál csupán 0,37%-ban fordul elõ (1).

A kórkép bármely életkorban felléphet. Öröklõdésmenete poligénes. Az öröklõdés, a kórkép életkori manifesztációja, valamint HLA asszociációja alapján két fõ típust lehet megkülönböztetni, melyek jellemzõi a következõk:

I. típusú psoriasis: kifejezett HLA (human leukocyta antigén) asszociáció a CW6, B13, BW57, DR7 faktorhoz, gyakori a familiáris halmozódás és a korai életkorban történõ manifesztáció.

II. típusú psoriasis: enyhe asszociáció a HLA CW2-höz, családi halmozódás ritka, a tünetek elõször idõsebb életkorban (>40 év) jelentkeznek.

A betegség manifesztációjában a genetikai prediszpozíció mellett a precipitáló endogén és exogén faktorok (infekció, stressz, fizikai, kémiai tényezõk, alkohol, gyógyszerek pl.: béta-blockerek, lítium, interferon, stb.) játszanak szerepet (2, 3).

Klinikai megjelenésében a psoriasis vulgaris különbözõ számú, nagyságú és alakú, gyulladt, vörös, felszínén ezüstfehér pikkellyel fedett papulosus és plaqueos bõrelváltozásokból áll, amelyek testszerte bárhol elhelyezkedhetnek. A betegség leggyakoribb elõfordulási helye a térd és könyök felszíne, a hajas fejbõr, de lokalizálódhat a glans penisre, vagy az axilláris és inguinális hajlatra (psoriasis inversa). A körök érintettség (körömlemezek szurkáltsága, "olajcsepp tünet", onychodystrophia, onycholysis) jellemzõ tünet. A psoriasis vulgaris mellett szövõdményes formák, mint az arthropathia psoriatica, erythroderma psoriatica, psoriasis pustulosa (generalizált, ill. palmoplantáris forma) ismertek (1, 4).

A psoriasisos beteg felvilágosítása, kezelése és gondozása során figyelembe kell venni a betegség krónikus jellegét, remissziós és progressziós idõszakok váltakozásával járó lefolyását, valamint azt, hogy a betegség véglegesen nem gyógyítható, csak tünetmentesíthetõ.

Az elsõ szakorvosi vizit alkalmával a bõrgyógyász szakorvos felhívja a beteg figyelmét a fentiek mellett arra is, hogy betegsége nem fertõzõ jellegû, endogén és exogén tényezõkkel provokálható, különös tekintettel az alkoholabususra, a pszichés stresszre és bizonyos gyógyszerek jelentõségére. Ismerteti a beteggel a kezelés lehetséges módjait (lokális, szisztémás), formáit (ambuláns kezelés, nappali klinika, ill. osztályos felvétel), a rendszeres bõrápolás, pszichés vezetés fontosságát. A beteg rendelkezésére bocsátott információs kiadvány azt a célt szolgálja, hogy otthonában, nyugodt körülmények között tanulmányozhassa a betegségére és annak kezelésére vonatkozó ismereteket.

A psoriasisos beteg az antipsoriatikus kezelés mellett folyamatos orvosi vezetést és gondozást igényel, melyben jelentõs szerepe lehet a bõrgyógyász szakorvos és családorvos mellett a pszichiáternek, ill. pszichológusnak a munkahelyi, családi, ill. egyéb interperszonális kapcsolatok problémamentes biztosítása szempontjából (5, 6, 7, 8).

Tekintettel arra, hogy a psoriasis egy bonyolult "cutan puzzle", amelyet az epidermális sejtek hyperproliferációja, az aktivált polimorfonukleáris leukocytákból, Langerhans-sejtekbõl, makrofágokból, T-lymphocytákból álló gyulladásos infiltráció, a superficiális dermalis plexus angiogenezise, angioproliferációja és fokozott permeabilitása, valamint az egyes cytokinek, növekedési faktorok és adhéziós molekulák túltermelése és overexpressiója jellemez, a terápia célja az epidermalis hyperproliferáció, keratinizációs zavar és gyulladásos reakció normalizálása (1, 9, 10, 11, 12).

A psoriasis kezelésében lokális és szisztémás terápiás lehetõségek állnak rendelkezésünkre. Általában, a nem szövõdményes formák esetén a lokális terápiát részesítjük elõnyben.

Lokális antipsoriatikus hatású szerek
Keratolízishez, a pikkelyek eltávolítására, 5-10% szalicilsavtartalmú vazelint vagy hydrophilt használhatunk, szükség esetén karbamiddal kombinálva.
A psoriasis vulgaris bázisterápiája a dithranol, amelyet ma már a "rövid dithranol kezelés" (5-10 perc) formájában alkalmazunk (13, 14). A szer koncentrációját a kezelés során kialakuló tolerancia miatt emelni kell (0,1-4,0%) (15, 16). Leggyakoribb mellékhatása az irritáció. A dithranol a bõr és fehérnemû barna elszínezõdését okozza. A magisztrális készítmények mellett, a Ditrastick® pálca áll a kezeléshez rendelkezésre.
Kis terjedésû, néhány plaqueból álló psoriasis vulgaris esetén corticosteroid tartalmú externák (kenõcs, krém, oldat) alkalmazása ajánlott, rövid ideig, monoterápia vagy szalicilsavval kombinált formában (17).
A kátrányszármazékokat (paszta, kenõcs, sampon) régóta használják a plaque-típusú psoriasis formánál 5-15% koncentrációban (17). Szaga és színezõ hatása miatt alkalmazása háttérbe szorult.
A lokális antipsoriaticumok legújabb csoportját a szintetikus D3 vitamin származékok, mint a tacalcitol (1,24(OH)2D3), calcipotriol (1,25(OH)2D3) képezik. Indikációs területük, terápiás effektusuk megegyezik a dithranollal, ugyanakkor sokkal ritkábban okoznak irritációs mellékhatást, ill. nem okoznak elszínezõdést sem a bõrön, sem pedig a ruházaton, Ezért alkalmazásuk a beteg számára kényelmes. A testfelszín (30%-t érintõ kezelés esetén a kalciumhomeosztázist nem befolyásolják. Tacalcitol terápia során a napi egy alkalommal történõ kezelés elégséges. Általában a betegek tacalcitol, vagy calcipotriol kenõccsel történõ 8 hetes kezelés után tünetmentessé válnak. Amennyiben enyhe reziduális tünet (erythema, infiltráció , hámlás) marad vissza, úgy a terápiát feltétlenül folytatni kell a teljes tünetmentesedésig. A terápiás effektus növelhetõ, ha a szintetikus D3 vitamin kezelést (este) UVB 311 nm fénykezeléssel (reggel) kombináljuk (18, 19, 20, 21). Jelenleg hazánkban sem a tacalcitol, sem pedig a calcipotriol nincs forgalomban.
A fényterápiás lehetõségek közül az UVB (ultraibolya fény B tartomány, 290-320 nm) kezelés krónikus plaque-típusú psoriasisban a lehetséges helyi kezelési formák egyike. A konvencionális, széles spektrumú készülékekkel szemben, amelyek erythematogen hatásuknál fogva akut napégésszerû mellékhatások okozói, a terápiás effektivitás és a mellékhatások szempontjából kedvezõ az új, szelektív, az UVB 311 nm-es fénytartományt kibocsátó lámpák használata. Kombinációs kezelés formájában (módosított Ingram módszer, dithranol, calcipotriol, tacalcitol) az UVB dózisa csökkenthetõ (22, 23).

Szisztémás kezelés
PUVA (Psoralen + UVA (320-400 nm)) 1974-ben Parrish és mtsai. által bevezetett fotokemoterapiás módszer széleskörben elterjedt, hatásos eljárás a nagy kiterjedésû, krónikus plaque-típusú, lokális kezelésre nem reagáló psoriasis vulgarisban, ill. szövõdményes formákban (1). A beteg kezelése a 8-methoxypsoralen (8-MOP) vagy trimethoxypsoralen (0,3-0,8 mg/kg) fényérzékenyítõ hatású készítmény orális bevétele után 2 órával, az egyénileg meghatározott, emelkedõ dózisú UVA besugárzással történik. A PUVA terápiát hetente 3-4 alkalommal, a betegség súlyosságától, a beteg bõrtípusától és érzékenységétõl függõen különbözõ számú és összdózisú formában alkalmazzák. A kezelés során a szem és a genitáliák fényvédelmét feltétlenül biztosítani kell. A beteg figyelmét fel kell hívni arra, hogy kezelés után 6-8 órával, bár csökkenõ intenzitással, a 8-MOP fényérzékenyítõ hatása érvényesül, így a napfénytõl valamint a fluorescein fénytõl tartózkodjék (speciális UVA védõszemüveg, kesztyû, hosszú ujjú ruha, stb.). Mellékhatásként intolerancia (hányinger, gastrointestinalis tünetek), és májfunkciós eltérések jelentkezhetnek. A szer a szemlencsében történõ akkumulációja miatt cataracta veszélyt jelenthet. A PUVA terápia alatt viszketés, xerosis, napégésszerû tünetek (48-72 órával a besugárzás utá n fototoxikus reakció), valamint késõi mellékhatásként PUVA-lentigo, - ephelis, a pigmentalt bõrelváltozások számának növekedése fordulhat elõ. Éveken át PUVA terápiában részesített betegeknél a bõrtumorok jelentkezésének esélye nagyobb, mint az átlagpolulációban (24, 25). Ezért az 1000-1200 J/cm2 összdózist biztonsági okokból célszerû betartani. A PUVA terápia kontraindikált májlézió, cataracta, fényérzékenység fennállása esetén, valamint mindazon betegségekben, melyet a napfény provokál.
Az utóbbi években, skandináv tapasztalatok alapján kezd elterjedni a balneokemofototerápia PUVA-fürdõ formájában (<0,003% psoralenoldatban történõ 10-15 perces fürdést (nyak, fej kivételével) követõ 30 percen belül részesül a beteg UVA besugárzásban) alkalmazása (26). Elõnye, hogy a szisztémás MOP kezelés mellékhatásai (gatrointestinális tünetek, májfunkciós eltérések, cataracta veszély) elkerülhetõk, az UV-A szemüveg használata mellõzhetõ, de a napfény elleni védelmet (25-30-as faktorú fényvédõ krém) biztosítani kell.
Tenyérre és/vagy talpra lokalizálódó psoriasis esetén 0,15%-os 8-MOP ecsetelõ használatával végezhetõ PUVA terápia (27).
A RePUVA (retinoid + PUVA) kezelés során a szisztémásan alkalmazott etretinat vagy acitretin mellett alkalmazott heti 4 alkalommal történõ PUVA besugárzás, amely az UVA dózisát jelentõsen csökkenteni (28). Az egyik leghatásosabb kezelési forma. Jól alkalmazható psoriasis erythrodermica, pustulosa, valamint arthropathia psoriatica fennállása esetén.
A szintetikus retinoidok, mint a monoaromás etretinat és acitretin ill. a poliaromás arotinoid az epidermalis sejtek proliferációjára, differenciálódására, a fibroblastaktivitásra és T sejt válaszra kifejtett hatásuk révén az antipsoriatikumok egyik fõ csoportját képezik. Tekintettel arotinoid embriotoxicitására, a terápiában az etretinatot (Tigason®) és metabolitját az acitretint (Neotigason®) használják. Indikációs területe az erythroderma psoriaticum, a psoriasis pustulosa, valamint a nagy kiterjedésû, terápia rezisztens psoriasis vulgaris, vastag hyperkeratotikus talpi és köröm psoriasis. Erythroderma psoriaticumban a retinoid terápiát alacsony (0,3-0,5 mg/kg/die) dózissal kell kezdeni, majd fokozatosan emelni (0,75 mg/kg/die) és 3-4 hónapon át fenntartani. Psoriasis pustulosában magasdózisú (1 mg/kg/die) terápiáról az állapot konszolidálása után térünk át a fenntartó (0,5 mg/kg/die) kezelésre. Kombinációs kezelést a RePUVA alkalmazása mellett, a lokális antipsoriatikumokkal (dithranol, UVB, D3-vitamin származékok, stb.) végezhetünk a gyorsabb terápiás hatás elérésére. A retinoidok adása kontraindikált terhességben, máj- és vesefunkciós zavarokban, diabetesben, zsíranyagcsere-zavarban vagy arra hajlamos egyéneknél. Az etretinat zsírszövetben történõ akkumulációja miatt eliminációs ideje hosszú (eliminációs félidõ: kb. 100 nap), ugyanakkor az acetretiné néhány nap, és mivel egy része visszaalakulhat etretináttá, így a teratogen mellékhatás elkerülése fertilis korú nõbetegeknél a kezelés alatt és azt követõen 2 évig szigorú kontracepciót kell végezni (1, 29, 35).
A mellékhatások dózisdependensek, közülük kiemelendõ a bõr és nyálkahártyák szárazsága (pl. cheilitis sicca), az arc erythemája és hámlása, paronychiaszerû körömtünetek, triglicerid, cholesterin, máj- és vesefunkciós értékek szérum szintjének emelkedése, amelyek reverzibilisek. Esetenként hosszan tartó kezelés során elõfordulhat calciumdepozíció és hyperostosis. A csontfejlõdésre kifejtett hatása miatt gyermekkorban csak rendkívüli esetben alkalmazható. A kezelés alatt a máj-, vesefunkciós, valamint az összkoleszterin és triglicerid értékeket 3-6 hetente kontrollálni kell (17).
Az allogen transzplantációk során használt immunosupressiv cyclosporin A-ról (CyA) (Sandimmun®, Sandimmun Neoral®) bebizonyosodott, hogy alacsony dózisban a T-lymphocytákra kifejtett hatásánál fogva, az epidermalis keratinocyta proliferáció gátlás révén, valamint a citokinek, citokinreceptorok expressziójának és produkciójának down-regulációjával antipsoriatikus hatású. Indikációs területe a súlyos, terápiarezisztens psoriasis. A CyA hatása dózisdependens. A kezdeti 5 mg/kg/die dózis alkalmazása után, a bõrállapot javulása szerint, 2-3 mg/kg/die fenntartó dózisra lehet áttérni. A kezelés idõ elõtti felfüggesztése recidívát eredményezhet. Intermittáló és kontinuális terápiás séma szerint alkalmazható. Lokális antipsoratikumokkal jól kombinálható. Nincs teratogen mellékhatása. Ugyanakkor vesefunkciós eltéréseket okozhat. Amennyiben nephrotoxicitás jelei a kezelés elsõ 2-3 hetében jelentkeznek, a terápiát fel kell függeszteni. Adása kontraindikált veseérintettség, nem kontrollált arteriás hypertensio, neoplasma, immundeficiens állapot fennállása esetén. Mellékhatásai közül kiemelendõ, hogy vesefunkciós eltéréseket, vérnyomás emelkedést, hypertrichosist okozhat. Alkalmazása során a vese, májfunkciós, elektrolit és húgysav értékeket kontrollálni kell (30, 31, 32, 33, 34).
Az ismert, fólsav antagonista tulajdonságú antimetabolit methotrexat (MTX) citosztatikus hatását a nukleinsav szintézis gátlásával fejti ki. A hyperproliferatív sejtek MTX hatására érzékenyebbek, mint a normál sejtosztódással bírók. Mellékhatásai (csontvelõ-depresszió, anaemia, leukopenia, gingivitis, stomatitis, szájnyálkahártyára, gastrointestinalis tractus területére lokalizálódó ulcusok, hepatotoxicitás) miatt, amelyek közül az elhúzódó hepatotoxikus hatás a gyógyszer kumulálódó jellegénél fogva kiemelendõ, a methotraxatot az új, szisztémásan ható antipsoriatikus szerek háttérbe szorították.
Egyéb terápiára nem reagáló, súlyos szövõdményes psoriasis formákban kerül alkalmazásra (pl. arthropathia psoriatica súlyos formáiban, a Weinstein-séma módosított változata szerint 5 mg/die p. o., vagy hetente 1x25 mg i. m., vagy hetente 1x 3x5 mg p. o., 12 órás idõszakonként, általában 3 hónapon át) (17).
A methotrexat és a nonsteroid antiphlogisticumok együttes adása kontraindikált.
A corticosteroidokkal történõ szisztémás kezelés alkalmazása psoriasisban csak rendkívül ritkán indokolt, hiszen ismert, hogy a terápia befejezése után rebound-effektus lép fel, amely következtében a kórkép egy sokkal súlyosabb formában jelentkezhet.
Az antipsoriatikus hatású gyógyszerek csoportja a jövõben olyan készítményekkel bõvülhet, mint az FK 506, amely kifejezett immunoszuppressiv hatású. Vizsgálatok folynak a fumársav származékokkal, ill. a CyA, FK 506 és a retinoidok lokálisan ható készítményeivel is (36, 37, 38, 39, 40).

Irodalom: 1. Braun-Falco O. és mtsai.: Dermatologie und Venerologi. 4. Auflage (pp. 541-570), Springer, Berlin, 1996. - 2. Christophers E., Henseler T.: Psoriasis type I and II subtypes of nonpustular psoriasis. Semin. Dermatol. 11, 261-266, 1992. - 3. Henseler T., Christophers E.: Psoriasis of early and late onset: chracterization of two types of psoriasis vulgaris. J. Am. Acad. Dermatol. 13, 450-456, 1985. - 4. Christophers E.: Pathogenetische Besonderheiten der Psoriais. In: Braun-Falco O. és mtsai. (eds.): Forstschritte der praktischen Dermatologie und Venerologie (pp. 297-302), Springer, Berlin, 1993. - 5. Roenigk R. K.: Psychological aspects. In: Roenigj H. H., Maibach H. I. (eds.): Psoriasis. Dekker, New York, 1985. - 6. Gaston L. és mtsai.: Psoriasis and stress: a prospective study. J. Am. Acad. Dermatol. 17, 82-82, 1987. - 7. Brener Sch. M. és mtsai.: Group therapy of psoriasis. Due formula group treatment (DFGT) as an example. J. Am. Acad. Dermato l. 12, 61-66, 1985. - 8. Boncz I., Farkas B.: Experiences with group hypnotherapy of psoriatic patients. Austral. J. Clin. Hypnotherapy and Hypnois. 11, 15-19, 1990. - 9. Bos J. D.: The pathomechanisms of psoriasis: the skin immune system and cyclosporin. Br. J. Dermatol. 118, 141-155, 1988. - 10. Bowden P. E.: Molecular biology of psoriasis and its future management. J. Dermatol Treat. 7 (suppl. 1), 1-6, 1996. - 11. Kemény I. és mtsai.: The interleukin-8 receptor: a potential target for antipsoriatic therapy. Eur. J. Pharmacol. 258, 269-272, 1994. - 12. Farkas B., Fujimura T., Tone T.: 1, 24 (OG)2D3 enchangces expression of GM-CSF mRNA and IL-8 mRNA in antiivated human dermal microvascular endothelial cells. J. Invest. Dermatol. 101, 490, 1993. - 13. Seville R. H.: Dithranol-based therapies. In: Mier P. D. és mtsai. (eds.): Textbook of Psoriasis (pp. 178-189), Churchill Livingstone, Edinburgh, 1986. - 14. Runne U., Kunze J.: Short-duration ("minutes") therapy with dithranol for psoriasis: a new outpatient regime. Br. J. Dermatol. 106, 135-139, 1982. - 15. Brandt H., Mustakallio K. K.: Irration and staining by dithranol (anthralin) and related compouds. III. Commulative irritancy and staining during repeated chamber testing. Acta Derm. Venerol. (Stockh). 63, 237-240, 1983. - 16. Farkas B. és mtsai.: Repeated treatment with dithranol induces a tolerance reaction in keratinocytes in vitro. Arch. Dermatol. Res. 282, 337-341, 1991. - 17. Orfanos C. E., Garbe C.: Therapie der Hautkrankheiten (pp. 265-304). Springer-Verlag, Berlin, 1995. - 18. Kragbelle K.: Treatment of psoriasis by the topical application of the novel cholecalciferol analogue calcipotriol (MC 903). Arch. Dermatol. 125, 1647-1652, 1989. - 19. Kato T. és mtsai.: Successful treatment of psoriasis with topical application of active vitamin. D3 analogue, 1,24-dihydroxycholecalciferol. Br. J. Dermatol. 115, 431-433, 1986. - 20. Berth-Jones J. és mtsai.: A multicentre paralell-group comparison of calcipotriol ointment and short-contact dithranol therapy in chronic plaque psoriasis. Br. J. Dermatol. 127, 266-271, 1992. - 21. Kerscher M. és mtsai.: Combination phototherapy of psoriasis with calcipotriol and narrow-band UVB. Lancet 342, 923, 1993. - 22. Ortel B., Hönigsmann H.: New techniques in phototherapy. Current opinion in Dermatology, 191-193, 1993. - 23. Storbeck K. és mtsai.: Narrow-band UVB (311 nm) versus concentional Broad-Band UVB with and without dithranol in phototherapy for psoriasis. J. Am. Acad. Dermatol. 28, 227-232, 1993. - 24. Henseler T. és mtsai.: Skin tumors in the European PUVA study. Eight-year follow up of 1643 patients treated with PUVA for psoriasis. J. Am. Acad. Dermatol. 16, 108-116, 1987. - 25. Brinzeel I., Bergman W., Hartevelt H. M.: High "single-dose" European PUVA regimen also causes an excess of non-melanoma skin cancer. Br. J. Dermatol. 124, 49-55, 1991. - 26. Streit V. és mtsai.: Innovative Balneotherapie mit reduzierten Badevolumina: Folienbader. Hautarzt 45, 140-144, 1994. - 27. Pham C. T., Koo Y. M.: Plasma levels of -methoxypsoralen after topical paint PUVA. J. Am. Acad. Dermatol. 28, 460-466, 1993. - 28. Lauharanta J. és mtsai.: A clinical evaluation of the effects of an aromatic retinoid (Tigason), combination of retinoid and PUVA and PUVA alone in severe psoriasis. Br. J. Dermatol. 104, 325-337, 1981. - 29. Rinek G. és mtsai.: Duration of contraception after etretinat. Lancet I., 845-846, 1989. - 30. Mahrle G., Schulze H. J.: Ciclosporin-Theraoe der Psoriasis: Indikation und Durchführung. In: Braun-Falco O. és mtsai. (eds.): Forschritte der praktischen Dermatologie and Venerologie (pp. 307-312), Springer-Verlag, Berlin, 1993. - 31. Marks J. M.: Cyclosporin A treatment of severe psoriasis. Br. J. Dermatol. 115, 745-746, 1986. - 32. Christophers E. és mtsai.: Cyclosporing in psoriasis: multicenter dose-fin ding study in severe plaque psoriasis. J. Am. Acad. Dermat. 26, 86-90, 1992. - 33. Nakayama J. és mtsai.: Comparison of two therapeutic regimens, continuous monotherapy and intermittent therapy, for long-term maintenance of remission of psoriasis with cyclosporin A. Eur J. Dermatol. 6, 341-343, 1996. - 34. Mihatsch M. J., Wolff K.: Consensus Conference on cyclosporin A for psoriasis. Br. J. Dermatol. 126, 621-623, 1992. - 35. Orfanos C. E. és mtsai.: The retinoids. A review of their clinical pharmacology and therapeutic use. Drugs 34, 459-503, 1987. - 36. Bunse T. és mtsai.: Lokale Anwendung von Cyclosporin bei Psoriasis vulgaris. Z. Hauthr. 65, 538-542, 1990. - 37. Zelickson B. D. és mtsai.: Clinical and histologic evaluation of psoratic plaques treated with Hashlamp pulsed dye laser. J. Am. Acad. Dermatol. 35, 64-68, 1996. - Michel G. és mtsai.: Antioncogene P53 and mitogenic cytokine interleukin-8 aberrantly expressed in psoriatic skin are inversely re gulated by the antipsoriatic drug tacrolinnus (PK506). Biochem Pharmacol., 51, 1315-1320, 1996. - 39. McMichael A. J. és mtsai.: Concurrent application of tretinoin (retinoic acid) partially protects against corticosteroid-induced epidermal atrophy. Br. J. Dermatol. 135, 60-64, 1996. - 40. Griffiths C. E. M. .s mtsai.: Comparison of psoriasis treated with cyclosporin alone or cyclosporin and clobetasol proprionate. Br. J. Dermatol. 117, 35-36, 1987.

terápia Psoriais vulgaris

Dr. Stehlich Gábor

Gombás bôrbetegségek nyáron

Nehéz csak nyári gombás bôrbetegségekrôl beszélni, mivel ezeket a fertôzéseket egész évben el lehet kapni. Azonban az emberek a jó idô beálltával leveszik téli ruhájukat és elôtûnhetnek az eddig takart bôrterületek, a nyitott lábbeli viselésével, illetve strandon a lábkörmök is láthatóvá válnak. Valójában léteznek olyan fertôzések, melyek nyáron jobban terjednek, vagy a nyári meleg, izzadás hajlamosít ezek megjelenésére.

Az utóbbi évtizedekben a mikológia egyre jobban az érdeklôdés középpontjába került, köszönhetô ez a különbözô orvosi beavatkozásoknak, kezeléseknek, melyek hajlamosítanak a gombás fertôzések kialakulására. Másrészt fejlôdött a diagnosztika és a terápiában is történt lényeges elôrelépés. Nagyhatású gombellenes készítmények kerültek az orvosok kezébe, melyekkel eddig nem látott hatékonysággal lehet a betegeket kezelni. Sajnos ezzel azonban vissza is lehet élni. Biztos diagnózis nélkül, természetesen ezek az igen drága gyógyszerek is hatástalanok és már ezekre is kezd rezisztencia kialakulni, mely a hibás orvosi gyógyszerírási gyakorlatnak is egyik terméke. Ezért fontos a klinikai kép megfelelô értelmezése, a diagnosztikai fegyvertár helyes alkalmazása.

Csak a helyesen felállított diagnózis után lehet sikeres a jól megválasztott terápia. A lokalizáció és a szöveti invázió alapján három fô csoportot különböztethetünk meg a gombás betegségek körében:

1. Superficialis és mély fertôzések, melyeket keratinhasznosító gombák okoznak, a bôr, köröm és hajszál, szôrszál keratintartalmú anyagának bontásával.

2. Cutan és subcutan fertôzések, melyeket fakultatív patogén sarjadzó- és penészgombák okoznak.

3. Szisztémás és belszervi fertôzések, ahol sarjadzó- és penészgomba a kórokozó.

Kórokozók szerint történô csoportosítás alapja a gombák eltérô patoganitása:

1. Dermatophytonok, obligát patogének, melyek az epidermis keratinizált szöveteit, a haj- és szôrtüszôket, valamint a körmöt támadják meg.

Kórokozók: Microsporum, Trichophyton és Epidermophyton nemzetség tagjai. Magyarországon a Trichophyton rubrum a leggyakoribb kórokozó.

Epidemiológiai szempontból lehetnek: antropofil, zoofil és geofil gombák.

2. Sarjadzógombák, bôr- és nyálkahártya-mikózisokat, valamint belszervi fertôzéseket okoznak. Valamennyi sarjadzógomba fakultatív patogén, melyek szaporodásához hajlamosító tényezôk szükségesek.

Kórokozók: Candida nemzetség tagjai, melyek közül a Candida albicans a leggyakoribb. Malassezia furfur. Cryptococcus neoformans.

3. Penészek, környezetünk állandó lakói, melyek nem obligát patogének, kóroki szerepüket nehéz bizonyítani.

4. Dimorf gombák, obligát patogének. Nevüket onnan kapták, hogy más a telepmorfológiájuk szobahômérsékleten és más 37oC-on. Annak ellenére, hogy Magyarországon nem fordulnak elô, tudni kell létezésükrôl, mert külföldrôl behozhatók. Egy-egy ilyen esetrôl már van tudomásunk.

Diagnosztika

Mintavétel:

A klinikai kép alapján felmerülô gombás fertôzés gyanúját laboratóriumi vizsgálatokkal igazoljuk és határozzuk meg a kórokozót. A vizsgálathoz anyagot kell venni. Jó, ha ezt megfelelô szakember végzi, aki jártas a dermatológiában is, mert így már elsô lépésben is tud differenciáldiagnosztikai tevékenységet végezni, meg tudja választani az adott helyzetben az optimális táptalajt is. Csak kezeletlen elváltozásokból érdemes mintát venni, ellenkezô esetben nagy a lehetôsége az álnegatív eredménynek. Bôrön az elváltozások széli részérôl veszünk kaparékot, hajas fejbôrön vagy kaparékot veszünk, vagy csipesszel hajszálat távolítunk el. Köröm alól kaparóval jutunk a törmelékes anyaghoz. Fontos, hogy frissen fertôzött területekrôl vegyünk mintát.

Mikroszkópos vizsgálat:

A vizsgálati anyagot 10-30% KOH oldattal roncsoljuk melegítés után. Így a hámsejtek homogenizálódnak és a gombaelemek láthatóvá válnak. Dermatophyton fertôzésekben gombafonalakat ill. arthrospórákat látunk. Sarjadzógombás fertôzéseknél kerekded és ovális gombasejteket észlelünk. Pityriasis versicolor esetében cellux vizsgálatot végzünk, ahol a metilénkékkel festett preparátumban szôlôfürtszerûen elhelyezkedô gombasejteket és álfonalakat látunk.

Tenyésztés:

Alapvetô követelmény, hogy minden tenyésztéshez minimum két táptalajt kell használni, melyeknek állandó az összetétele, így azokon ugyanaz az azonos gombák morfológiája. Jelenleg a Sabouraud glucose agart használjuk általános táptalajként, melyet baktérium - és penészgátló szerrel egészítünk ki dermatophyton gombák esetén. Ezeket 14 - 21 napig inkubáljuk szobahômérsékleten. Sarjadzógombáknál antibioticummal kiegészített Sabouraud glucose agar és élesztôkivonatos táptalaj szükséges, 2-7 napos inkubációs idôvel 26 és 37oC-on.



Klinikum,

differenciáldiagnosztika,

terápia



A következôkben a nyáron leggyakrabban elkapható gombás fertôzések klinikai leírása, kórokozó spektruma, kezelése kerül ismertetésre.

Mycosis capitis

A hajas fejbôr gombás fertôzése. Magyarországon a Microsporum canis, Trichophyton mentagrophytes és a Trichophyton rubrum a leggyakoribb kórokozó. A nyári elôfordulásban a kutyák és a macskák által terjesztett microsporia vezet, mely gyermekek fertôzése. A pubertáskor elôtt még nem alakult ki a sav- és lipidköpeny, melynek fungisztatikus hatása van, így ezek a gyermekek védtelenek a kórokozóval szemben. A betegek nyár végén és ôsz elején jelentkeznek orvosnál. A hajas fejbôrön 1-3 cm átmérôjû kerek vagy ovális finoman hámló plakkokat látunk, mely úgy néz ki, mintha liszttel szórták volna be ezt a területet (1. ábra). A hajszál egyenlô magasságban letöredezett, mint a jól kaszált mezô, ellentétben a Trihophytonok okozta fertôzésekkel. A KOH preparátumban a hajszálat kívülrôl spórák veszik körül. Wood fényben az érintett terület zöldesen fluoreszkál. Ez a vizsgálat inkább szûrô jellegû, melynek során a gyanús egyéneket tovább lehet vizsgálni. Természetesen a tenyésztés a döntô a végleges diagnózis kialakításában.

Differenciáldiagnózis:

Alopecia areata: Microsporia esetében a hajszálak csak letöredeznek, nem hullanak ki, tehát nem beszélhetünk valódi alopeciáról.

Seborrhoea capitis: hajritkulás jelentkezhet, nincsenek letöredezett hajszálak, sárga színû, zsíros hámfelrakódás látható. Nyáron javul.

Psoriais vulgaris: parakeratotikus masszívan tapadó hámlást látunk. Nyáron javul.

Trichotillomania: nem szabályosak a hajhiányos területek, nem látunk hámlást, a klinikai kép alapján célzott kérdésekkel feltárhatjuk a pszichés hátteret.

Dermatitis atopica: excoriatio, lichenificatio dominál, más régióban is megtaláljuk a típusos tüneteket.

Kezelés:

Griseofulvin még ma is gold standardnak tekinthetô. 10-20 mg/ttkg dózisban adandó legalább 4-8 hétig, pozitív tenyésztési lelet esetén tovább. Sikertelenség esetén jön szóba a terbinafin: 40ttkg fölött napi 250 mg, 20-40 ttkg között 125 mg, 20 ttkg alatt 62,5 mg.

Mycosis corporis superficialis

A fertôzés gyermekeken és felnôtteken egyaránt kialakulhat. Leggyakoribb kórokozók a Microsporum canis, Trichophyton mentagrophytes és Trichophyton rubrum. Gyermekeknél a fentiekben említett microsporia mellett házi kisemlôsökrôl terjed a Trichopyton mentagrophytes okozta fertôzés, melyet a nyári szünetben vidéken akvirálnak. A ruhával nem fedett területeken kerek és ovális, finoman hámló, enyhén gyulladt alapú plakkokat észlelünk, pustula-, illetve vesicula koszorúval határolva (2. ábra). A Trichophyton rubrum okozta fertôzések inkább felnôtteken jelentkeznek, nagyobb, karéjos szélû, térképszerû, helyenként kokárda rajzolatot mutató plakkok. Az elváltozások kifejezetten viszketnek (3. ábra)

Differenciáldiagnózis:

Ekzema nummulare: szimmetrikusan elhelyezkedô plakkok, az anamnesis, krónikus lefolyás, gombavizsgálat negativitása jellemzô.

Psoriasis vulgaris: parakeratotikus hámmal fedett plakkok. Viszketés nem jellemzô. Típusos elôfordulási területek. Nyáron nap hatására javuló tendencia.

Pityriasis rosea: ha csak egy lézió látható, nagyon nehéz az elkülönítés, mely csak gombavizsgálattal lehetséges. Gombaellenes kezelésre a folyamat szóródhat, irritálódhat. Ha több elváltozást látunk, úgy az anyafolt jelenléte segíthet a diagnózis felállításában.

Kezelés:

Amennyiben csak soliter vagy csak néhány kisebb elváltozásról van szó, elegendô a lokális kezelés. Ha a folyamat nagyobb kiterjedésû, ellenáll a külsô kezelésnek vagy gyakori a recidiva, ezért belsô kezelés jön szóba. Griseofulvin napi 500 mg, ketoconazol napi 200 mg, itraconazol napi 200 mg egy hétig vagy napi 100 mg 15 napig, fluconazol napi 50 mg vagy heti 150 mg lökéskezelés 2-4 hétig, terbinafin napi 250 mg 2 hétig.

Mycosis corporis intertriginosa

A kórkép kiváltásában a dermatophytonok mellett sarjadzógombák is szerepet játszanak. Leggyakoribb kórokozók: Trichophyton rubrum, Trichophyton mentagrophytes, Epidermophyton floccosum és Candida fajok. Típusosan nyári fertôzés, melynél az izzadás, mint hajlamosító tényezô játszik szerepet. A hám fellazul, az összefekvô területek súrlódásának hatására erosiok is kialakulhatnak, megszakad a bôr integritása és ez táptalajt nyújt a patogén gombák számára. Leggyakrabban a lágyékhajlatban és a mammák alatt, de a hasredôben, axillákban és a crena aniban is nedvedzô hyperaemiás területeket észlelünk, melyeket hámgallér övez, sarjadzógombás fertôzés esetén pustulák szóródása figyelhetô meg.

Differenciáldiagnózis:

Erythrasma: a gyulladás és a nedvedzés kevésbé kifejezett. Wood-fényben korallvörös fluoreszkálást látunk.

Kezelés:

Lokális kezelés hatástalansága esetén a fentiekben említett belsôleg adható gyógyszerek közül választhatunk. A kezelési idô azonban hosszabb, mint a superficialis mycosisban. Fontos a hajlamosító tényezô eliminálása.

Mycosis pedis

Szintén jellemzô a nyári halmozódás a láb izzadása, az edzôcipôk viselése, a strandokon, uszodákban a padlóról történô fertôzési lehetôség miatt. Leggyakoribb kórokozók a Trichophyton rubrum, Trichophyton interdigitale, Candida fajok és ritkán Epidermophyton floccosum. A lábujjak, különösen a IV - V ujjak között finom hámlást észlelünk, majd erosio alakulhat ki. Sarjadzógombás fertôzés esetén fehér felázott hámgallér övezi az erosiot. A fertôzés ráterjedhet a lábhátra, talpra. Megjelenésében lehet fokozottan hámló; hyperkeratotikus vagy vesiculákkal tarkított; dysidrosiform. A fertôzés a körömre is terjedhet, de a köröm is lehet a fertôzés kiindulása. A betegség kifejezett viszketéssel jár, melyet nyáron az izzadás még tovább fokoz. A lábujjak közötti erosio behatolási kapu lehet baktériumok számára, melyek erysipelast okozhatnak. Nem elég ilyenkor a bakteriális folyamat kezelése, mert ha a gombás folyamatot nem kezeljük, a beteg erysipelasa recidivál és akár elephanthiasis is kialakulhat. A mycosis pedis más másodlagos bôrbetegségnek is lehet az alapja. A felszívódó gombaantigének ekzémás folyamatot indíthatnak be, melynek leggyakoribb megjelenési formája a tenyéri - talpi dysidrosis.

Differenciáldiagnózis:

Dysidrosis pedis: a folyamat két- oldali, szimmetrikus, gombaellenes kezelésre nem reagál, csak lokális szteroidra.

Keratosis plantaris: a hyperkeratosis masszívabb, kétoldali, hiányzik a viszketés.

Psoriasis plantaris: parakeratosis és nem hyperkeratosis észlelhetô.

Kezelés:

Megegyezik a felületes gombás fertôzésekével, de a tartama hosszabb, általában 6 hét szükséges.

Onychomycosis pedis

Manapság a lábköröm fertôzöttsége népbetegségnek tekinthetô. A mûanyag- és gumitalpú lábbelik, a mûszálas zoknik viselése, a láb statikai hibái, keringési zavarai, fokozott izzadás hajlamosítanak rá.

Trichophytonok, Candida albicans és egyéb sarjadzógombák, de egyes penészek is megtalálhatók a kórokozók között, melyek közül a dermatophytonok aránya a legnagyobb. Négy különbözô megjelenési formával találkozunk:

1. Distalis és lateralis subungualis: leggyakrabban elôforduló forma, mely a szabad szél felôl terjed. Általában a körömlemez magvastagodott, alatta hyperkeratotikus massza található, melyben sok gombaelem mutatható ki. A hyperkeratosis megemeli a körömlemezt.

2. Fehér superficialis: általában Trichophyton mentagrophytes a kórokozó ebben a viszonylag ritka formában.

3. Proximalis subungualis: általában másodlagosan alakul ki krónikus paronychia következményeként, melyet Candida fajok okoznak.

4. Totális dystrophiás : a fent felsorolt formák végállapota lehet, ahol az egész körömlemez érintett és dystrophiás.

Elhanyagolt állapotban mycosis pedis indulhat ki a körmökbôl. A megvastagodott körömlemez nyomási fájdalmat okozhat, megnehezítve a járást, ill. a cipôviselést.

Differenciáldiagnózis:

Hosszanti barázdák: alopecia areata, lichen ruber planus

Haránt barázdák: ekzema

Megvastagodás: onychogryphosis , psoriasis

Onycholysis: psoriasis, foglalkozási ártalom

Elszínezôdés:

fehér : szív-, vesebetegség, autoimmun kórképek, psoriasis

fekete, sötétbarna: nevus, trauma, melanoma

zöld: Pseudomonas fertôzés

sárga: sárga köröm szindróma, gyógyszerek

Ebbôl a hosszú, de nem teljes felsorolásból is látható, hogy gyakorlat és megfelelô diagnosztikus háttér szükséges a diagnózis pontos felállításához.

Kezelés:

Lokális kezelést csak kezdeti, kis kiterjedésû esetekben próbálunk meg, mely krémek, ecsetelôk, és körömlakk formájában állnak rendelkezésre. Kiterjedt formákban csak a belsô kezelés lehet hatásos. A kórokozók sokrétûsége miatt fontos a kórokozó fajig történô meghatározása, mivel ezeket a szereket hosszú hónapokig kell szedni és az árfekvésük is igen magas. Terbinafin 250 mg naponta 3-6 hónapig. Itraconazol 2x200 mg naponta 1 héten keresztül, majd 3 hetes szünet. Ilyen lökésekbôl 3-6 is szükséges lehet. Fluconazol 150 mg heti egy alkalommal teljes körömlenövésig. Ha a belsô kezeléssel sem érünk el eredményt, marad a köröm 40% karbamidos oldása. A terápia eredményessége függ a kórokozótól, a beteg általános állapotától, helyi keringési viszonyoktól. Fontos a beteg köröm kezelése mellett a lábbelik fertôtlenítése is az újrafertôzôdés megelôzésére.

Pityriasis versicolor

Nyáron ez a leggyakrabban észlelhetô gombás állapot. Kórokozója a Malassezia furfur, mely lipofil sarjadzógomba és normálisan is megtalálható a legtöbb ember bôrfelszínén. A betegség klinikai képe kerek, barnásvörös, idôvel összefolyó finoman hámló foltokból áll. Napozás után hypopigmentált foltok maradnak vissza hónapokig (4. ábra). Erôs izzadás hajlamosít a betegség kialakulására.

Differenciáldiagnózis:

Vitiligo: inkább az orificiumok körül kezdôdik.



Kezelés:

A lokális szerek jönnek elsôsorban szóba. Makacs visszatérô formákban a terápiát el lehet indítani belsô kezeléssel. Itraconazol 200 mg naponta 1 hétig. Fluconazol heti 300 mg 2 héten át vagy napi 50 mg 2-4 hétig. Fontos a beteget felvilágosítani, hogy a kezelés nem befolyásolja rögtön a hypopigmentaciot. A betegség krónikus jellege miatt ismétlôdô kezelés szükséges, ahol elegendô lehet a ketoconazol tartalmú samponnal történô zuhanyozás.

Kezelési összefoglaló

Lokális készítményeket alkalmazunk kis kiterjedésû esetekben. Ma már sok jó hatású készítmény áll rendelkezésre:


Hatóanyag Készítmény

clotrimazol Canesten oldat, krém,

Candibene krém

ketoconazol Nizoral krém

econazol Pevaryl krém

omoconazol Mikogal krém

terbinafin Lamisil krém,

oldat, spray

amorolfin Loceryl krém,

körömlakk

natamycin Pimafucin krém, oldat

cyclo-

pyroxolamin Batrafen oldat, krém, körömlakk, hintôpor

tolnaftat Chinofungin spray, Digifungin

hintôpor



Nagy kiterjedésû, multiplex, a lokális kezelésre nehezen reagáló, recidiváló és a hajas fejbôrre lokalizálódó fertôzésekben szisztémás kezelést alkalmazunk.

Hatóanyag Készítmény

Griseofulvin

125 mg tbl. Griseofulvin

Ketoconazol

200 mg tbl. Nizoral

Itraconazol

100 mg tbl. Orungal

Fluconazol

50, 100,

150 mg tbl. Diflucan Mycosyst

Terbinafin

125, 250 mg tbl. Lamisil





Az összefoglaló cikkben röviden ismertetésre kerültek a nyáron könnyebben megkapható gombás bôrfertôzések, ezek diagnózisa, elkülönítése más bôrbetegségektôl és kezelésük. A munka a teljesség igénye nélkül készült, nem a részletekbe belemerülve, a gyakorló orvos számára, aki minden nap hasonló esetek sokaságával találkozik az alapos betegvizsgálat során.

1. ábra: Microsporum canis okozta mycosis capitis gyermek fejbôrén

2. ábra: Trichopyton mentagrophytes mycosisuprficialis
okozta mycosio superficialis

3. ábra: Trychopiton rubrum okozta mycosis superficialis pedis

4. ábra: Pityriasis versicolor esetén napozás után jellemzôek
a hypopigmentált foltok

Dr. Stehlich Gábor

1165 Budapest, Prodám u. 18.

A DENIPLANT tea cégér - PSORIASIS

hacsak nem diéta
hacsak nem balzsam
hacsak nem megelõzõ

A Deniplant tea többszörös kisérletek utján jött létre. Giurgiu Gheorghe feltaláló pszoriázisban szenvedett 17 évvel ezelött. A betegség súlyossága és a gyógyszerek hatástalansága késztették a feltalálót hogy kisérletezzen többféle gyógynövény kombinációt ameddig a végleges összeállitást megtalálta. Használva ezt a teát a leziók 2 év alatt eltüntek és soha nem jelentek meg többet még akkor sem amikor az illető nagy stresszen ment keresztül (az esetek kb. 90%-ban a stressz váltja ki a betegséget)
1994-ben Gheorghe Giurgiu megalapozta a Speranta (Remény) alapitványt a pszoriázis kezelésére amelyik jelenleg 500 esetet számol a betegség visszafejlödésében és a betegek 85% -a meggyógyult.
1997-ben a Deniplant tea megkapta az aranyérmet a nemzetközi Inventa kiállitáson, Bukarestben.
2005-ben a Deniplant terméket beiktatták az OSIM egyesületbe.
OSIM- felfedezéseket akreditáló (jóváhagyó) egyesület.
DENIPLANT
30 gr. Termesztett és vadon nőtt gyógynövények nem szennyezett helyről .
Ezeket Gheorghe Giurgiu gyűjtőtte össze.
Használati utasitás:
Egy liter vizbe tegyenek egy tasakocska gyógynövényt. Hozzáadható egy citrom (100-150 gr) hajason, felszeletelve. Főzzük addig amig 750 ml marad (a főzési idő 15-20 perc miután felfőtt a viz).
Miután kihűlt, kivesszük a citromot, izlés szerint édesitjük cukorral vagy mézzel (inkább mézzel). Ha cukrot használunk akkor egyszerre tegyük bele a gyógynövényekkel a vizbe hogy együtt főljenek fel.
Ezt a 750 ml több részben meg kell inni a nap folyamán. Ugyancsak aznap meg kell enni a citromot is. Ezt mindennap meg kell ismételni.
www.deniplant.ro/forum
Ha ugy döntött,hogy használja a teát a következőket vegye figyelembe:
Nem kell diétázni a tea használatakor és nincs ellenjavalata sem.
Külsőleg nem kell használni a krémeket amit eddig használtak. Ha nem tudja kihagyni a krémeket akkor használjon akármilyen kozmetikai krémet ami nem tartalmaz orvosságot.
Szükséges, hogy leszoktassuk a szervezetet ezekről a krémekről. Ha a kozmetikai krém nem használ, ahol nagyon muszály használhatjuk a megszokott krémet párhuzamosan a kozmetikai krémmel de csak nagyon vékonyan és nagyon ritkán.
Ne vakarozzanak és ne tépjék le a képződőtt hámsejteket. Maguktol kőnnyen leesnek ahogy haladnak a gyógyulás felé. Ha hozzányúlnak meghosszabitják a gyógyúlás folyamatát és megtőrténik hogy elterjedjenek a leziók.
Mindennap tusolhatnak de ne súrolják erőssen a bőrt száritáskor.
Több információért a következő telefonszámok hivhatók:
021/2338973 vagy
0744827881,
postai hivatal:072196016

kifelé tartó érvénytelen psoriasis

kifelé tartó érvénytelen psoriasis

A DENIPLANT tea
cégér
- PSORIASIS
- LUPUS ERITEMATOS
- ZONA ZOSTER
- DERMATITE
- IHTIOZA
hacsak nem diéta
hacsak nem balzsam
hacsak nem megelõzõ

 A Deniplant tea többszörös kisérletek utján jött létre. Giurgiu Gheorghe feltaláló pszoriázisban szenvedett 17 évvel ezelött. A betegség súlyossága és a gyógyszerek hatástalansága késztették a feltalálót hogy kisérletezzen többféle gyógynövény kombinációt ameddig a végleges összeállitást megtalálta. Használva ezt a teát a leziók 2 év alatt eltüntek és soha nem jelentek meg többet még akkor sem amikor az illető nagy stresszen ment keresztül (az esetek kb. 90%-ban a stressz váltja ki a betegséget)
 1994-ben Gheorghe Giurgiu megalapozta a Speranta (Remény) alapitványt a pszoriázis kezelésére amelyik jelenleg 500 esetet számol a betegség visszafejlödésében és a betegek 85% -a meggyógyult. 
1997-ben a Deniplant tea megkapta az aranyérmet a nemzetközi Inventa kiállitáson, Bukarestben. 
2005-ben a Deniplant terméket beiktatták az OSIM egyesületbe. 
OSIM- felfedezéseket akreditáló (jóváhagyó) egyesület.
DENIPLANT
30 gr. Termesztett és vadon nőtt gyógynövények nem szennyezett helyről .
Ezeket Gheorghe Giurgiu gyűjtőtte össze. 
Használati utasitás:
 Egy liter vizbe tegyenek egy tasakocska gyógynövényt. Hozzáadható egy citrom (100-150 gr) hajason, felszeletelve. Főzzük addig amig 750 ml marad (a főzési idő 15-20 perc miután felfőtt a viz).
Miután kihűlt, kivesszük a citromot, izlés szerint édesitjük cukorral vagy mézzel (inkább mézzel). Ha cukrot használunk akkor egyszerre tegyük bele a gyógynövényekkel a vizbe hogy együtt főljenek fel.
Ezt a 750 ml több részben meg kell inni a nap folyamán. Ugyancsak aznap meg kell enni a citromot is. Ezt mindennap meg kell ismételni.
www.deniplant.ro/forum
Ha ugy döntött,hogy használja a teát a következőket vegye figyelembe:
Nem kell diétázni a tea használatakor és nincs ellenjavalata sem.
 Külsőleg nem kell használni a krémeket amit eddig használtak. Ha nem tudja kihagyni a krémeket akkor használjon akármilyen kozmetikai krémet ami nem tartalmaz orvosságot.
Szükséges, hogy leszoktassuk a szervezetet ezekről a krémekről. Ha a kozmetikai krém nem használ, ahol nagyon muszály használhatjuk a megszokott krémet párhuzamosan a kozmetikai krémmel de csak nagyon vékonyan és nagyon ritkán.  
Ne vakarozzanak és ne tépjék le a képződőtt hámsejteket. Maguktol kőnnyen leesnek ahogy haladnak a gyógyulás felé. Ha hozzányúlnak meghosszabitják a gyógyúlás folyamatát és megtőrténik hogy elterjedjenek a leziók.
 Mindennap tusolhatnak de ne súrolják erőssen a bőrt száritáskor.
 Több információért a következő telefonszámok hivhatók:
021/2338973 vagy
0744827881,
postai hivatal:0721960169 

Echipa Deniplant va ureaza Sarbatori fericite si La Multi ani

miercuri, 24 decembrie 2008

rozaceea

GENERALITATI
Rozaceea este o afectiune foarte frecventa in populatie ce se caracterizeaza in principal prin aparitia unor zone eritematoase (flush) localizate la nivelul fetei, alaturi de o serie de semne clinice generale ce includ: telangiectazii, eruptii papulopustuloase inflamatorii (asemanatoare acneei juvenile vulgare). Petele rosiatice tind sa apara in special pe obraji, nas, frunte si mai putin pe gat, torace, urechi sau scalp. Netratata, rozaceea tinde sa evolueze si sa se agraveze in timp.
Boala are caracter ciclic: se acutizeaza pentru cateva saptamani, apoi simptomele se remit (fara sa dispara complet, insa), apoi procesul se reia.
Se estimeaza ca peste 40 de milioane de persoane sufera de aceasta afectiune in intreaga lume. Femeile par a fi afectate mult mai frecvent comparativ cu barbatii (rata este de 3:1), iar maximul incidentei este intre 30- 60 de ani.

Care este cauza?
Specialistii nu au stabilit deocamdata cauza exacta a rozaceei. Afecteaza in special populatia caucaziana (cu ten deschis la culoare), dar nu numai, si se pare ca are componenta genetica. Spre deosebire de ce se credea in trecut, rozaceea nu apare ca urmare a consumului exagerat de alcool (dar acesta poate agrava simptomele si intensitatea bolii). Rozaceea se poate acutiza in momente emotionante sau ori de cate ori se declanseaza vasodilatatie in special la nivelul fetei. Cei mai obisnuiti triggeri sunt considerati a fi: exercitiile fizice intense, expunerea la soare, stresul, alimentele picante, alcoolul, baile fierbinti, schimbarile bruste de temperatura (treceri de la cald la rece si de la rece la cald).

Acuze frecvente
Cel mai adesea, pacientii cu rozacee acuza:
- inrosirea fetei cu aparitia unor pustule pe tegumentele obrajilor, nasului, in jurul buzelor si pe frunte, care persista cateva zile
- vizualizarea la suprafata tegumentelor a unor vase sangvine foarte subtiri (dand aspect de panza de paianjen)
- usturime si chiar senzatie de arsura pe fata, in special daca se aplica diverse creme cosmetice si lotiuni neadecvate nevoilor pielii; pacientul isi poate simti fata excesiv de uscata, crapata si foarte sensibila la palpare.
- ochi uscati, iritati si inrosititi; pleoapele pot parea umflate (edematiate) iar vederea poate fi incetosata. Daca nu este tratata, rozaceea poate determina aparitia unor probleme grave de vedere. In absenta tratamentului, rozaceea evolueaza determinand aparitia unor formatiuni reliefate, denumite papule, care se cantoneaza in special la nivelul nasului si obrazului si au tendinta la inmultire, pana cand modifica aspectul obisnuit al regiunii. In cazurile grave rozaceea poate evolua pana la rinofima (insa aceasta situatie apare destul de rar).

Principii terapeutice
Medicii pot prescrie pacientilor un tratament medicamentos care sa tina simptomatologia sub control, alaturi de masuri igieno-dietetice care sa amelioreze calitatea vietii pacientului. Rozaceea in sine nu are tratament care sa asigure vindecarea (boala este considerata ca incurabila), insa poate fi controlata cu foarte mult succes.
Cele mai utilizate tratamente includ:
- Creme sau comprimate pe baza de antibiotice care sa controleze eritemul si pustulele ce pot sa apara pe fata, dar si probleme oftalmologice. Astfel de tratamente nu sunt indicate femeilor insarcinate deoarece antibioticele nu sunt considerate a fi substante sigure in sarcina. In cazul in care pacientul a inceput un tratament pe baza de antibiotic trebuie sa fie rabdator - pana la aparitia rezultatelor pot trece chiar si 2 luni. - In cazul in care tratamentul antibiotic nu da rezultate, se poate incerca ceva mai puternic, cum ar fi creme pe baza de vitamina A sau derivatii sai, cum ar fi izotretinoin sau tretinoin (Retin-A). Nici aceste substante nu sunt sigure pentru a fi administrate in sarcina (indiferent de stadiul ei).
- Tratamentul chirurgical se indica doar daca pacientul are rozacee foarte avansata (in aceasta situatie chirurgia estetica poate corecta cu succes imperfectiunile pielii). Proceduri frecvent utilizate sunt dermabraziunea, criochirurgia si chirurgia cu laser.

Prevenirea acutizarilor
Exista cateva sfaturi practice pe care specialistii le fac pacientilor cu rozacee pentru a putea preveni reactivarea si acutizarea bolii:
- Descoperirea triggerilor si evitarea lor - triggerii sunt de fapt situatii, factori de mediu, sau alimentari care au capacitatea de a declansa o criza vasodilatatoare. Pacientii sunt sfatuiti sa determine exact care sunt acesti factori si sa incerce sa ii evite, pe cat posibil. O metoda utila este notarea intr-un carnetel a alimentelor, bauturilor consumate sau a activitatilor efectuate in zilele in care apar crizele. Acest carnetel poate fi aratat medicului la urmatoarea vizita si astfel se poate stabili ce trebuie evitat pe viitor.
- Utilizarea zilnica a unei creme cu factor de protectie solar. Se recomanda o crema cu minim 15 SPF, care sa poata bloca atat radiatiile ultraviolete A si B cat si pe cele infrarosii. In zilele de iarna, pacientii trebuie sa foloseasca creme hidratante care sa previna uscarea si craparea pielii (aceste neplaceri pot sa apara datorita actiunii vantului rece si a temperaturiilor scazute)
- Evitarea produselor abrazive sau exfoliante. Sunt recomandate exclusiv produsele dermatocosmetice special concepute pentru tenul sensibil
- Ingrijirea atenta a ochilor- se recomanda utilizarea lotiunilor speciale si a lacrimilor artificiale daca pacientul simte nevoia.
detalii la http://www.sfatulmedicului.ro/articole/Dermatologie-estetica/Rozaceea_1945.html?user_id=d34b265&nwsl_ind=Dec24

Sa traiti domnu Giurgiu

niki_niki260250 nicolae: Sa traiti domnu Giurgiu'' sa fiti sanatos si sa aveti rabdare cu mine care ma bucur de tratamentul dumneavoastra ce imi da rezultate.Va scriu aceste cuvinte din suflet si sincer.Cu boala mea am invatat si un pic de lucru pe calculator dar nu suficient ca sa pot intra pe forum ,ori e complicat ori nu am gasit pe cel care sa ma ajute dar mai am multe ceaiuri de baut si sper ca voi reusi si sa intru pe forum.Azi e ajunul craciunului ,si ma gindesc la ajunul trcut cind eream ca naibi pe miini si cap si...ce sa va zic SINT UN OM BUCUROS.BUCURIE ce va doresc sa aveti cu ocazia acestor sarbatori.batista de la vilcea
giurgiu gheorghe: buna ziua
giurgiu gheorghe: ma bucur ca organismul v-a raspuns la tratament si ceaiul Deniplant va ajuta

luni, 22 decembrie 2008

eu pe langa ceaiul deniplant,am folosit extern si o solutie pe baza de rezorcina

Show Recent Messages (F3)

Scutel Vasea: buna ziua
giurgiu gheorghe: buna ziua
Scutel Vasea: am transferat in contul dvs bani ptr ceai sper ca nu e prea tarziu cu sarbatorile astea
giurgiu gheorghe: coletul este pregatit si va pleca astazi
Scutel Vasea: aaa
Scutel Vasea: deja ati vazut
Scutel Vasea: bine
Scutel Vasea: va multumesc si va doresc sarbatori fericitesi multa sanatate!!
giurgiu gheorghe: banii inca cu au intrat
giurgiu gheorghe: sper sa intre
Scutel Vasea: am facut transferul acum 15 min cred
giurgiu gheorghe: ok
Scutel Vasea: trebiue sa intre
Scutel Vasea: ok
Scutel Vasea: numai bine
Scutel Vasea: aaa
Scutel Vasea: sa va spun
Scutel Vasea: eu pe langa ceai am folosit extern si o solutie pe baza de rezorcina
Scutel Vasea: mi s-a parut ca ajuta
giurgiu gheorghe: ajuta la suprafata dar pe termen lung o sa vedeti ca nu e bine
giurgiu gheorghe: nu merge una cu alta
giurgiu gheorghe: e pacaleala
giurgiu gheorghe: daca vream sa va pacalesc va spuneamm eu de ea sau va spuneam sa dati cu unguente
giurgiu gheorghe: si disparea rapid
Scutel Vasea: nu am intrerupt trat cu ceai
giurgiu gheorghe: ok am inteles
giurgiu gheorghe: insa eu v-am spus ca nu este recomandat sa dati cu ungunete sau alte solutii de yuz externn
Scutel Vasea: dar nu a mai crapat pielea si nu am avut asa mari mancarimi
giurgiu gheorghe: ok faceti cum credeti
Scutel Vasea: asta si datorita ceaiului
Scutel Vasea: nu vreau sa neg efectul lui
Scutel Vasea: ca altfel nu mai comandat
Scutel Vasea: acum sunt la faza cu puncte aparute in alta parte decat leziunile vechi
Scutel Vasea: si merg inainte
giurgiu gheorghe: da este posibil sa apara si in alte parti
giurgiu gheorghe: vedeti pe forum cum a mers si la altii
Scutel Vasea: am citit pe forum ca asa a mers la altii
Scutel Vasea: oricum
Scutel Vasea: va multumesc
giurgiu gheorghe: cu placere
Scutel Vasea: si ca sa nu va mai retin
Scutel Vasea: va spun inca odata sarbatori fericite
giurgiu gheorghe: multumesc la fel

duminică, 21 decembrie 2008

as dori sa stiu cand voi putea cumpara ceaiuri pentru psoriazis din Iasi

eu Nita: buna ziua !
giurgiu gheorghe: buna ziua
eu Nita: as dori sa stiu cand voi putea cumpara ceaiuri pentru psoriazis din Iasi , si de unde anume ?
giurgiu gheorghe: incepand de la 09,01.09
giurgiu gheorghe: de la un repreznetat care este afisat pe site
giurgiu gheorghe: http://www.deniplant.ro/comanda-deniplant.htm
eu Nita: informativ, dupa cat timp se pot vedea primele semne de ameliorare ?
eu Nita: multumesc !
giurgiu gheorghe: in general in prima luna de tratament se paote vedea daca organismul raspunde sau nu
eu Nita: multumesc frumos , voi incerca !
giurgiu gheorghe: cititi pe forum ce spun cei care folosesc in prezent acest produs
giurgiu gheorghe: cu placere
eu Nita: am citit
giurgiu gheorghe: puteti lua legatura cu ei
eu Nita: am sperante !
giurgiu gheorghe: da exista 85% sanse pozitive
eu Nita: sanatate si sarbatori fericite !
giurgiu gheorghe: multumesc la fel

psoriazis in republica moldova

Sava Valeria: Buna ziua
giurgiu gheorghe: buna ziua
Sava Valeria: sunt din Republica Moldova
giurgiu gheorghe: da
Sava Valeria: am o prietena si tatal ei are nevoie de un medicament de la dumneavoastra
Sava Valeria: cand aveti program
giurgiu gheorghe: ceaiul deniplant
Sava Valeria: pt ca adresa dumneavoastra o am
Sava Valeria: imediat ma uit de ce are exact nevoie
giurgiu gheorghe: la birou s-a incheiat activiatea pe anul acesta
giurgiu gheorghe: incapand cu data de 09 ianuarie
giurgiu gheorghe: vinerea intre ora 14 si 16
Sava Valeria: si acuma nu mai pot sa il iau
Sava Valeria: ?
giurgiu gheorghe: de unde
Sava Valeria: nu gasesc
Sava Valeria: dar cred ca e vorba de ceai
giurgiu gheorghe: da www.denplant.ro
Sava Valeria: si pana pe 9 ianuarie nu pot face rost de el
giurgiu gheorghe: un ceai de plante
Sava Valeria: care costa cat?
giurgiu gheorghe: esti din bucuresti
Sava Valeria: da
Sava Valeria: sunt din Moldova
giurgiu gheorghe: 150 lei noi pentru o luna de zile
Sava Valeria: dar stau in Bucuresti
Sava Valeria: plec pe 2 ianuarie acasa
Sava Valeria: si trebuia sa ii iau
giurgiu gheorghe: eu vin in bucuresti luni in jurul orei 18
Sava Valeria: da
giurgiu gheorghe: ne putem intalni la statia de metrou eroilor
Sava Valeria: asa
giurgiu gheorghe: sau undeva in zona
Sava Valeria: da
Sava Valeria: si pot face rost de el?
giurgiu gheorghe: da
Sava Valeria: multumesc
giurgiu gheorghe: o sa iau la mineaduc la
Sava Valeria: aveti un nr de tel?
giurgiu gheorghe: da
giurgiu gheorghe: 0744827881
giurgiu gheorghe: 0212338973
Sava Valeria: o sa va suni Luni dupa amiaza
giurgiu gheorghe: ma suni luni la prinz si stabilim unde ne intalnim
giurgiu gheorghe: gradina botanica stii unde e
Sava Valeria: gasesc
giurgiu gheorghe: ok
Sava Valeria: eu stau in drumul taberei
giurgiu gheorghe: atunci o sa ne intalnim acoo in fata
giurgiu gheorghe: e in zona cotroceni
giurgiu gheorghe: ramane sa stabilim luni ora exacta
giurgiu gheorghe: e langa palatul cotroceni
Sava Valeria: da
Sava Valeria: stiu unde e palatul
Sava Valeria: dar stiti despre ce ceai e vorba?
Sava Valeria: ati vb cu prietena mea?
giurgiu gheorghe: ceaiul deniplant pentru psoriazis
Sava Valeria: cred ca da
Sava Valeria: va spun exact luni daca asta am nevoie
giurgiu gheorghe: da
Sava Valeria: dar cred ca e vorba de ceai
giurgiu gheorghe: da
Sava Valeria: multumesc mult
giurgiu gheorghe: cu placere
Sava Valeria: ne auzim la telefon
giurgiu gheorghe: ok
Sava Valeria: o zi buna
giurgiu gheorghe: multumesc la fel
Sava Valeria: larevedere

luni, 15 decembrie 2008

sunt o mama disperata si in cautarea in unui remediu contra psoriazisului

C.P.: buna ziua d-le giurgiu sau..buna seara si multumesc pt accept!
giurgiu gheorghe: buna seara
C.P.: sunt o mama disperata si in cautarea in unui remediu contra psoriazisului am dat pe net si de ceaiul pe il recomandati dumneavoastra
giurgiu gheorghe: da ceaiul deniplant
C.P.: fiica mea are 19 ani si de cca 10 ani se lupta cu aceasta boala
C.P.: in perioada aceasta de iarna,din cauza umezelii si a frigului tin f.greu boala sub control
giurgiu gheorghe: daca nu se inlatura deficientele interne degeaba
C.P.: in acest moment tratamentul pe care il urmeaza este cel prescris de d-na doctor chiotan de la clinica Psoremiss din bucuresti
giurgiu gheorghe: da am auzit de aceasta firma
C.P.: dar in afara celor 2 unguente presupune si un regim alimentar f.strict si pe care fiica mea nu-l mai poate respecta
giurgiu gheorghe: am auzit
C.P.: pt ca ar trebui sa manance exact ceea ce nu-i place si nu ma mai inteleg cu ea
giurgiu gheorghe: nu mai chinuiti copilul degeaba
C.P.: am urmat cu ea tot felul de tratamente alopate,homeopate,naturiste..
giurgiu gheorghe: sunt convins
C.P.: la un moment dat regiul era total diferit pt fiecare in parte
C.P.: un exemplu
giurgiu gheorghe: v-am spus ca este o poveste
C.P.: acum avea voie sa manace unt iar daca schimbam tratamentul aflam ca untul nu mai era bun,trebuia margarina,ba carne rosie,ba carme alba..si tot asa,ca nu mai stiam ce e bine sa manance si ce nu
C.P.: singurul tratament in toti acesti ani de care am fost multumita a fost cel cu imunomod si de care a beneficiat fiica mea pana la plecarea d-nei ionescu din tara
giurgiu gheorghe: intrati pe forum si veti vedea ca ceai care folosesc deniplant nu tin regim
C.P.: am vazut ca il folosesc multe persoane
giurgiu gheorghe: da
C.P.: si asta mi-a atras atentia cel mai mult ,anume ca nu este nevoie de regim
C.P.: ca si in cazul acestui ceai si cum mi-ati spus dvs
C.P.: vindecarea trebuie cautata in interior
giurgiu gheorghe: sigur
C.P.: cand am facut tratament cu imunomod nu foloseam decat injectiile acelea,fara un regim alimentar si vedeam cum boala se topeste fara a aduce din exterior ajutor
giurgiu gheorghe: nu cunosc procedeul
C.P.: ok
C.P.: deci modul de procurare al ceaiului este cel descris pe site
giurgiu gheorghe: da
giurgiu gheorghe: de unde sunteti
C.P.: locuiesc in ploiesti
giurgiu gheorghe: ok
C.P.: iar sotul meu lucreaza in bucuresti
giurgiu gheorghe: puteti veni vinerea la birou sa-l luati personal
C.P.: da,este solutia cea mai buna
giurgiu gheorghe: pe 19 este ultima zi din acest an
giurgiu gheorghe: apoi incepand cu 09 01
C.P.: am inteles
C.P.: cum pot ajunge la adresa dvs mai usor?
giurgiu gheorghe: vedeti harta de pe site
C.P.: si pana la ce ora?
giurgiu gheorghe: http://www.salutbucuresti.ro/planoras/swf_map.htm?-10541&-7558
giurgiu gheorghe: intre 14 si 16
C.P.: nu,nu mai sunt pe site acum,numai putin sa ma uit
C.P.: asta in ce sector se afla?
giurgiu gheorghe: doi
giurgiu gheorghe: zona piata delfinului
C.P.: sotul meu lucreaza pe langa cotroceni,din zona aceea e usor de ajuns ,va intreb ca eu nu stiu bucurestiul
giurgiu gheorghe: nu prea
giurgiu gheorghe: trebuie sa traverseze centrul
C.P.: aha..
giurgiu gheorghe: de la vest la est
C.P.: atunci e imposibil sa se incadreze in programul orar 14-16
C.P.: daca fac comanda prin curierat e mai sigur sa beneficiez de ceaiuri pana la sf de saptamana?
giurgiu gheorghe: cand primim banii expediem plantele
C.P.: deci expediez banii maine si am sanse sa imi trimiteti ceaiurile pana la sf saptamanii?
giurgiu gheorghe: inca o data eu nu stiu cand ajung banii
giurgiu gheorghe: dca ii trimiteti prin mandat postal cred ca vor ajunge sambata sau luni
C.P.: aha..
C.P.: ok..atunci voi incerca sa ma incadrez in orele 14-16 sau sa trimit pe cineva sa imi ridice ceaiurile pana vineri,daca nu,ramane de la inceputul anului
giurgiu gheorghe: este foarte bine asa
C.P.: ok
C.P.: multumesc
C.P.: seara buna!
giurgiu gheorghe: cu placere
giurgiu gheorghe: multumesc la fel

duminică, 14 decembrie 2008

imi puteti spune ce plante contine ceaiul deniplant?

Luciana bontoi: buna seara
giurgiu gheorghe: buna seara
Luciana bontoi: imi puteti spune ce plante contine ceaiul?
giurgiu gheorghe: sigur, veniti la birou si discutam si acest aspect
Luciana bontoi: da va multumesc o seara buna
giurgiu gheorghe: cu placere
giurgiu gheorghe: o seara buna

de circa 8 luni beau deniplant..

Show Recent Messages (F3)

Zzzz MasterZ: buna ziua
giurgiu gheorghe: buna ziua
Zzzz MasterZ: nu am m`ai vb demult cu dumneavoastra
Zzzz MasterZ: nu cred ca ma mai tine`ti minte...
Zzzz MasterZ: sunt baiatul din suceava
giurgiu gheorghe: spuneti
Zzzz MasterZ: unchesul meu imi cumpara 1 data la 2 luni ceaiurile de la dumneavoastra
giurgiu gheorghe: da
Zzzz MasterZ: vreau sa va mai spun vb despre evolutia bolii mele..
Zzzz MasterZ: de circa 8 luni beau deniplant..
Zzzz MasterZ: cred ca asta e a 9 luna
Zzzz MasterZ: vreau sa va spun ca evolutia este lenta...
Zzzz MasterZ: dar cred ca e spre bine..
giurgiu gheorghe: paidaca faci si pauze este si normal
giurgiu gheorghe: dureaza mai mult
Zzzz MasterZ: la modul ca au disparut mancarimile alea puternice
Zzzz MasterZ: dar nu fac pauze
Zzzz MasterZ: ceaiul il consum zi de zi
giurgiu gheorghe: pai ai spus ca iti ia o data la doua luni
Zzzz MasterZ: imi cumpara ceaiul pt 2 luni
giurgiu gheorghe: da
Zzzz MasterZ: si inainte sa se terminte cu cateva zile
giurgiu gheorghe: am priceput
Zzzz MasterZ: m`ai cumpara pe urmatoarele 2 luni
Zzzz MasterZ: ok
giurgiu gheorghe: ok
Zzzz MasterZ: si cum spuneam..
Zzzz MasterZ: au disparut mancarimile alea puternice
giurgiu gheorghe: foarte bine
Zzzz MasterZ: pojghita groasa a c`am disparut.
Zzzz MasterZ: m`ai am f putina pojghita groasa
Zzzz MasterZ: in mare parte sa faramitat f mult
Zzzz MasterZ: e ca matreata
giurgiu gheorghe: s-a subtiat
Zzzz MasterZ: da
giurgiu gheorghe: da
Zzzz MasterZ: in tot acest timp
Zzzz MasterZ: am tinut si o cura cu vitamine
giurgiu gheorghe: nu e nici o problema
Zzzz MasterZ: respectiv vitamina a +d 2 vitamina e omega 3si eurovita
Zzzz MasterZ: timp de 3 luni de zile
giurgiu gheorghe: da
Zzzz MasterZ: consider ca organismul trebuie ajutat..
giurgiu gheorghe: sigur
Zzzz MasterZ: sunt f multi bolnavi care nu inteleg sau renunta la deniplant
giurgiu gheorghe: e problema fiecaruia
giurgiu gheorghe: dupa ce se conving vin din nou la deniplant
Zzzz MasterZ: dar nu se gandesc ca vindecarea poate nu vine datorita faptului ca iei nu reusesc sa asimileze encesarul de vitamine din alimentatie
Zzzz MasterZ: eu nu prea mananc peste ..de aceea m`ai fac dinc and in cand cura cu omega 3
giurgiu gheorghe: nu e chestia numai de vitamine
giurgiu gheorghe: e buna
Zzzz MasterZ: vreau sa spun ca lamaia am consumat`o doar in primele 3 luni dupa care pur si simplu nu am m`ai putut sa o inghit
giurgiu gheorghe: e problema ta
Zzzz MasterZ: poate si din aceasta cauza evolutia este mai lenta...si paote m`ar fi ajutat m`ai mult daca consumam si lamaia.
Zzzz MasterZ: orisicum e o diferenta..am simtit ca deniplant ma ajuta..
giurgiu gheorghe: la unii a mers mai bine, la latii nu
Zzzz MasterZ: dar efectul e lent f lent
giurgiu gheorghe: deninde de fiecare
Zzzz MasterZ: am monete cand ma descuraj .,.dar imi revin in scurt timp
Zzzz MasterZ: am momente cand ma descuraj .,.dar imi revin in scurt timp
giurgiu gheorghe: pai cand te descurajezi aminteste-ti de unguente
giurgiu gheorghe: daca vrei sa ajungi din nou la ele
Zzzz MasterZ: da
Zzzz MasterZ: ceea ce mi`am dat seama este ca acolo unde am folosit unguente de cand am inceput tratamentul deniplant vindecarea este m`ai lent si in acel loc unde am renuntat sa folosesc unguentele vindeacarea este m`ai rapida
giurgiu gheorghe: e o observatie buna
Zzzz MasterZ: cert este ca pojghita inca m`ai este dar e f subtire
Zzzz MasterZ: si se scutura usor
giurgiu gheorghe: e un semn ca merge bine
Zzzz MasterZ: acu am gasit si un sampon care pot sa spunc a ma ajuta f mult... nu contine medicamente are un pret accesibil
giurgiu gheorghe: daca iti merge binecu el continua
Zzzz MasterZ: am vazut si formula samponului deniplant
giurgiu gheorghe: da
Zzzz MasterZ: dar din moment ce acest sampon ma ajuta am zic ca nu are rost sa schimb
giurgiu gheorghe: sigur
giurgiu gheorghe: poze nu ai facut?
Zzzz MasterZ: inca un motiv de incurajare
Zzzz MasterZ: poze nu am facut
giurgiu gheorghe: foarte rau
giurgiu gheorghe: le-ai putea arata si la altii cum ai fost
giurgiu gheorghe: si cum e acum
Zzzz MasterZ: pai ce pot sa spun e ca ...pe scalp sunt cateva puncte care sau retras sau numai sunt atat de mari
Zzzz MasterZ: din cate am citit pe forum dumneavoastra spuneti ca efectul ceaiul se face simtit in primele saptamani
giurgiu gheorghe: la unii asa a fost
giurgiu gheorghe: la altii dupa doua luni
Zzzz MasterZ: ceea ce cred e ca nu e adevarat ... si ca reprezinta o descurajare..
Zzzz MasterZ: pt ca unii nu inteleg
Zzzz MasterZ: ca efectul depinde si de viata lor de zi cu zi ma refer la stres , la alimentatie..
giurgiu gheorghe: am spus, e problema fiecaruia daca intelege cum sta treaba cu deniplant
Zzzz MasterZ: si la unii efectul se vede in primele saptamanii si la unii nu se vede sau se vede in cateva luni
giurgiu gheorghe: da
Zzzz MasterZ: sunt momente si la mine cand evolutia merge super binme si dintr`o data se stopeaza..
giurgiu gheorghe: depinde cum lucreaza orghanismul
Zzzz MasterZ: concluzia: efectul este lent f lent
giurgiu gheorghe: si la altii a fost asa
Zzzz MasterZ: vreau sa va intreb ceva..
giurgiu gheorghe: da
Zzzz MasterZ: un sfat util
Zzzz MasterZ: dumneavoastra ati auzit de siropul noni
Zzzz MasterZ: ?
giurgiu gheorghe: din ciuperca
Zzzz MasterZ: ?
Zzzz MasterZ: din cipuerca?
giurgiu gheorghe: inseamna ca nu este cel care stiu eu
Zzzz MasterZ: am inteles ca este adus din america..
giurgiu gheorghe: nu stiu
Zzzz MasterZ: si este facut din fructe tropicale
giurgiu gheorghe: nu stiu
Zzzz MasterZ: cu efect f benefice asupra sisitemului imonitar
Zzzz MasterZ: sistemului imunitar
giurgiu gheorghe: poti incerca si sa ne spui si noua
Zzzz MasterZ: si e benefic pt foarte multe boli
giurgiu gheorghe: incearca-l si dupa aceea sa spui acest lucru
Zzzz MasterZ: are un pret destul de mare ...
Zzzz MasterZ: pai vreau sa il incerc
Zzzz MasterZ: dar bineinteles alaturi de ceaiul deniplant la care nu renunt
giurgiu gheorghe: pai daca e foarte bun normal
giurgiu gheorghe: daca merge sa spui si la cielalti
Zzzz MasterZ: am auzit tot de la un bolnav de psoriazis
Zzzz MasterZ: ca sunt foarte bune curele de grau incoltit
giurgiu gheorghe: foarte bine el a auzit de deniplant
Zzzz MasterZ: pai eu i`am spus de deniplant...dar in mod ciudata el a reusit sa se vindece singur
giurgiu gheorghe: foarte bine
Zzzz MasterZ: cu cura de grau , biter suedez fara rasini
Zzzz MasterZ: si vitamine
giurgiu gheorghe: foarte bine
Zzzz MasterZ: impresionant chiar
Zzzz MasterZ: nu stiu chiar cum a reusit..
Zzzz MasterZ: si vroiam sa va m`ai intreb ceva..
Zzzz MasterZ: ati auzit de vreo crema aparuta acum numita AUR-DERM
giurgiu gheorghe: nu
Zzzz MasterZ: din catre am inteles este foarte benefica
Zzzz MasterZ: este u extract natural din plante
Zzzz MasterZ: si ma gandeam sa o incerc
giurgiu gheorghe: nu ma pricep la creme
giurgiu gheorghe: e o pacaleala la suprafata
Zzzz MasterZ: ok
Zzzz MasterZ: normal
giurgiu gheorghe: nu merita
Zzzz MasterZ: totusi ati putea sa imi dati ceva sfaturi utile
Zzzz MasterZ: incontinuare
giurgiu gheorghe: ce sfaturi
giurgiu gheorghe: deniplant si rabdare
giurgiu gheorghe: altceva nu stiu
Zzzz MasterZ: da cu deniplant continui
Zzzz MasterZ: pe internet am vazut tot felul de siropuri si creme care insa nu prezinta incredere...
Zzzz MasterZ: am recomandat tuturo ceaiul deniplant
giurgiu gheorghe: ti-am spus nu ma pricep la ele
Zzzz MasterZ: cel putin despre deniplant pot obtine orice informatie doresc si pot sa vada cazuri reale si evolutia bolii
Zzzz MasterZ: cu deniplant
giurgiu gheorghe: poti intra pe forum si discuta cu cei care au acum proriazis
giurgiu gheorghe: bine , te las caum ca am putina treaba
Zzzz MasterZ: oka
Zzzz MasterZ: o singura intrebare m`ai am
Zzzz MasterZ: la dumneavoastra
giurgiu gheorghe: spune
Zzzz MasterZ: ce sapun imi recomandati
Zzzz MasterZ: ca inca nu am gasit un sapun
Zzzz MasterZ: care sa nu aiba urmari
Zzzz MasterZ: care sa imi usuce pielea sau sa imi provoace mancarimi
giurgiu gheorghe: incearc din gama saponului folositi
Zzzz MasterZ: hm
Zzzz MasterZ: nu exista sapun din gama aia
giurgiu gheorghe: atunci incearca FA lichid
Zzzz MasterZ: sau cel putin nu am gasit eu
Zzzz MasterZ: oka
Zzzz MasterZ: acest sampon pe care il folosesc eu il recomand tuturo bolnavilor si chiar dumneavoastra
Zzzz MasterZ: si nu costa mult..
Zzzz MasterZ: 120 de 130 de mii
giurgiu gheorghe: OKK POTI SCRIE PE FORUM DE EL
Zzzz MasterZ: isi face efectul dupa a 2 sau a 3 spalare
Zzzz MasterZ: ok
Zzzz MasterZ: va las
Zzzz MasterZ: la revedere
giurgiu gheorghe: OK LA REVEDERE

sâmbătă, 13 decembrie 2008

الصداف داء مرضي,псориазис,lupénka,银屑病,건선,psorijaza,psoriasis,ספחת,soryasis,ψωρίαση,psorias, psoriasi,乾癬,psoriāze,psoriazė,łuszczycy,psoríase,псориаз

الصداف داء مرضي,псориазис,lupénka,银屑病,건선,psorijaza,psoriasis,ספחת,soryasis,ψωρίαση,psorias,
psoriasi,
乾癬,psoriāze,psoriazė,łuszczycy,psoríase,псориаз,псоријаза,lupienka,psoriaze,псоріаз,atopi

Deniplant rezolva psoriazisul indiferent de ce denumire are el

Deniplant rezolva psoriazisul indiferent de ce denumire are el

arabia =الصداف داء مرضي
bulgaria = псориазис
cehia = lupénka
china= 银屑病
coreea= 건선
croatia = psorijaza
danemarca=psoriasis
ebraica= ספחת
engleza= psoriasis

filipine=soryasis
finlanda=psoriasis
franta= psoriasis
germania=Psoriasis
grecia = ψωρίαση
india = psoriasis
indonezia=psorias
italia =psoriasi
japonia= 乾癬
letoni=psoriāze
lituania=psoriazė
norvegia=psoriasis
olanda=psoriasis
polonia=łuszczycy
portugalia=psoríase
rusia=псориаз
serbia=псоријаза
slovacia= lupienka
slovenia=psoriaze
spania=psoriasis
suedia=psoriasis
ucraina= псоріаз
vietnam -psoriasis

atopi

psoriasi e fitoterapia

Deniplant -te di piante medicinale-

La salute prima di tutto

Ero malato di psoriasi e con l'aiuto delle piante ho guarito.

Senza regime,senza unguenti solo piante medicinale”

1. Psoriasi

Psoriasi e una malattia di pelle,abbastanza frequente ,per quale ancora non si e trovato trattamento neanche adesso nel terzo millennio.

La malattia non e contagiosa,e po comparire a qualsiasi eta,anche durante l'infanzia. La sua evoluzione e cronica,con tendenze di recidiva a diversi intervalli di tempo.

Elementi specifici nella manifestazione della malattia ,consistono in croste rosa ,croste coperti da spessi,stratificato e luminose. Appaiono un po simmetrico ,con iniziale predilezione per ginocchia ,gomiti,cuoio capelluto,che si trova come una forma de la malattia .In tempo pero sono catturate anche le altre regioni del corpo come (torace,addome,membri superiore e inferiore come una forma di psoriasi generalizzata.

Al solito sono usati come trattamento al livello locale unguenti,creme,soluzioni,cortisone,acido salicilico etc. Essi fanno effetto piuttosto rapidamente,dopo preparati con cortisone,pero risolvono il problema solo in superficie,per che a pochi giorni dopo l'interruzione del trattamento le croste tornano ancora piu intenso. Questo e il motivo per cui questi pazienti sono continuamente costretti a utilizzare questi preparati,che hanno effetti collaterali indesiderati.

Utilizzando del te Deniplant,brevettato da signor Giurgiu Gheorghe,presidente della fondazione”Speranza”abbiamo raggiunto dei miglioramenti anche dai primi mesi di utilizzo del te e la scomparsa de la psoriasi dopo 6 -12 mesi. Deniplant puo essere utilizzato da solo ,senza unguenti a livello locale o dieta.

Il trattamento con Deniplant anche se e a lungo termine e facile de utilizzare a casa,e ben tollerato e fino ad ora non ci sono stati segnalati effetti collaterali indesiderati. Tanti pazienti sono passati alla sua fondazione. Egli possa dimostrare che il Deniplant funziona veramente e da i risultati attesi.

Nonostante che la medicina dice che questa malattia sarebbe incurabile con Deniplant ci sono persone che hanno guarito.

in cat timp er trebui sa inceapa sa-si faca efectul?

Show Recent Messages (F3)

Sim simona: buna ziua
giurgiu gheorghe: buna ziua
Sim simona: am trimis ieri banii pt ceai
Sim simona: sa va trimit un mail cu adresa?
giurgiu gheorghe: cand cum
Sim simona: prin mandat postal
giurgiu gheorghe: si nu ati trecut pe mandat adresa?
Sim simona: ba da
Sim simona: dar data trecuta v-am trimis mail cu adresa si cu ceai vreau
giurgiu gheorghe: da
giurgiu gheorghe: de unde sunteti
Sim simona: bacau
giurgiu gheorghe: ok
giurgiu gheorghe: cand primim banii expediem ceaiul
Sim simona: nu va mai trimit mail?>
giurgiu gheorghe: deniplant
giurgiu gheorghe: puteti sa trimiteti sa fie acolo
Sim simona: kids
Sim simona: bine
giurgiu gheorghe: ce suma ati trimis
Sim simona: in cat timp er trebui sa inceapa sa-si faca efectul?
Sim simona: 150
giurgiu gheorghe: in mod normal in prima luna maxim a doua ar trebui sa se vada daca a raspuns organismul sau nu
giurgiu gheorghe: cu unguente ati mai dat
Sim simona: am 21 de zile de cand ii dau si parca e mai rau
Sim simona: da
giurgiu gheorghe: cojitele s-au subtiat
Sim simona: erau subtiri si inainte
giurgiu gheorghe: e posibil sa fie o reactie la intreruperea unguentelor
Sim simona: fiind copil pielea e altfel
giurgiu gheorghe: cititi pe forum
Sim simona: da am mai dat-o cu unguiente
Sim simona: pentru ca are la urechi
Sim simona: si merge la scoala, o vad copii
giurgiu gheorghe: ce fel de unguent
Sim simona: cel mai des o dau cu crema de galbenele si cand e urat de tot cu daivobet
giurgiu gheorghe: si acela contine cortizon
Sim simona: da
Sim simona: parca e artsa dupa urechi
Sim simona: arsa
giurgiu gheorghe: da
giurgiu gheorghe: in mod normal cadn nu dadeati cu unguente se faceau grose cojile
Sim simona: nu
giurgiu gheorghe: si se deprindeau mai greu
giurgiu gheorghe: dupa deniplant ar ttrerbui sa se subtieze si sa se depreinda mai usor
Sim simona: am sa incerc sa n-o mai dau deloc cu crema
giurgiu gheorghe: poate fi crema cu galbenele sau crema cosmetica
giurgiu gheorghe: daca se merge in paralel cu unguente nu se poate vedea efectul ceaiului
Sim simona: pai nici cu galbenele sa nu o mai dau?
giurgiu gheorghe: ba da
giurgiu gheorghe: pentru ca nu va rezista
Sim simona: lamaia asa multa nu dauneaza stomacului?
giurgiu gheorghe: eu zic ca nu
Sim simona: ]am sa incerc asa
giurgiu gheorghe: personal a baout 2,5 ani
giurgiu gheorghe: altii au trecut de acesta limita
giurgiu gheorghe: cititi pe forum
giurgiu gheorghe: lamaia cu plantele si sucul gastric da carbonat de calciu
giurgiu gheorghe: care este o baza
giurgiu gheorghe: si nu are cum sa strice
Sim simona: bine
Sim simona: multumesc
Sim simona: vorbim
giurgiu gheorghe: cu placere
giurgiu gheorghe: vorbiti cu cei de pe forum
Sim simona: da

Corespondenta primita prin intemediul licitatiei Deniplant

Coresponmdenta primita prin intemediul licitatiei Deniplant

Nu am scris pana acum pe forum,prea mult,deoarece starea bolii in
cazul meu e foarte incerta...nu am inca siguranta ca tratamentul mi se
potriveste...dar sperantele sunt foarte mari in sensul ca vina pentru
nereusitele de pana acum mi-o iinsusesc fara rezerve...
Au trecut 10 luni de cand beau zilnic ceaiul,imi merge bine in salturi,fac ceva
care imi dauneaza...ma enervez foarte des si tare,mai ales la serviciu,simt cum
e o lupta intre felul in care ma port si puterea DENIPLANTULUI,lupta al carei
rezultat,relativ pozitiv pentru mine , ma face sa sper in continuare...
Am avut si am semne ca ceaiul va invinge pana la urma...Deci... nu ma las,voi
incerca sa-l ajut schimbandu-ma,experienta celor 10 luni de tratament
facandu-ma sa cred ca stresul e una din cele mai mari cauze ale
PSORIAZISULUI...
Va voi tine la curent cu evolutia bolii.
Sanatate!!!
Gogu G.
Curtea de Arges

joi, 11 decembrie 2008

sunt mama unei fetite de 4 ani care  a fost diagnosticata cu suspiciune psoriazis vulgar

sunt mama unei fetite de 4 ani care  a fost diagnosticata cu suspiciune
psoriazis vulgar
v-as fi recunoscatoare daca ati putea sa ma ajutati cu un tratament
naturist,doctorii mi-au recomandat tratamentul pe baza de hidrocortizon
mii de multumiri

Buna ziua

Pentru psoriazis exista DENIPLANT
Detalii la www.deniplant.ro
Pe forum gasiti parerile celor care folosesc acest produs

Pentru a-l obtine cititi aici
http://www.deniplant.ro/comanda-deniplant.htm

Alte detalii la 0744827881
0212338973

Cu stima
Gheorghe Giurgiu

Deniplant singurul procedeu care trateaza cauzele interne care declanseaza psoriazisul

BUNA ZIUA,
MA NUMESC M.R,S. SI SUNT DIN IASI. AM PSORIAZIS VULGAR DE 7
ANI SI NU MAI STIU CE SA MAI INCERC CA SA POT SCAPA O DATA DE ACEASTA
BOALA. AM AUZIT CA DUMNEAVOASTRA RECOMANDATI UN CEAI CARE AJUTA LA
VINDECAREA ACESTEI BOLI. CE-MI PUTETI SPUNE DE EFECTELE SI CALITATILE
ACESTUI CEAI MINUNE? CU RESPECT! ASTEPT CU NERABDARE RASPUNSUL
DUMNEAVOASTRA!


Buna seara
Noi producem ceaiul Deniplant .
Daca va spun eu ca este singurul si cel mai bun produs impotriva psoriazisului, veti spune ca facem reclama.
Intrati pe forumul nostru in legatura cu cei care il folosesc si veti ce spun ei
http://psoriazis-deniplant.myforum.ro/index.php

Daca va va ajuta si dumneavaostra nu veti sti pana nu-l incercati.

Pentru a intra in posesia lui cititi aici.
http://www.deniplant.ro/comanda-deniplant.htm

alte detalii la
0744827881
0212338973

cu stima
Gheorghe Giurgiu
>

marți, 9 decembrie 2008

In bucuresti nu trimitem prin posta.

Buna seara,
Am facut transferul a 300 RON in contul dvs. de la Procredit. Maine
dimineata (pe la 10:30-11:00) ar trebui sa intre banii.
Va rog sa-mi trimiteti prin posta 2 pachete la adresa:

B......... Z.....

Buna seara
In bucuresti nu trimitem prin posta.
Puteti veni vineri intre 14 si 16 la biroul deniplant (sau trimiteti pe cineva si il puteti lua personal.
Alte detalii la
0744827881
0212338973
Cu stima
Giurgiu

Pot sa va trimit banii in acest cont ca sa imi trimiteti prin posta Deniplant?

Buna dimineata,
Pot sa va trimit banii in acest cont ca sa imi trimiteti prin posta
Deniplant?
O sa precizez si adresa tot pe email, cind o sa confirm plata.
Multumesc.

Buna ziua
Contul in care se pot trimite baniieste cel de la procredit
:http://www.deniplant.ro/comanda-deniplant.htm
inca mai este valabil si cel de la tiriac , insa cum am spus este bine sa
trimiteti acolo
Giurgiu

Videoclip psoriazis

STOP PSORIASIS -VIDEO

Trafic